6.oldal;multik;Spar;nyugati élelmiszerláncok;brüsszeli Bizottság;

2014-11-25 07:24:00

Betelt a pohár a nyugati multiknak

Salzburger Nachrichten

Alighanem betelt a pohár a Magyarországon is működő nyugati élelmiszerláncoknak. Az osztrák lap a Spar vezetőit szólaltatja meg, akik arról panaszkodnak, hogy sokba kerül a cégnek az új magyarországi adó, ezért az Európai Kereskedelmi Szövetséggel együtt akarnak panasszal fordulni a brüsszeli Bizottsághoz. Az osztrák hálózat, amely 14 ezer embert foglalkoztat a magyar piacon, a most elfogadott jogszabály-módosítás értelmében 2015-től évi 30 millió eurót köteles fizetni, azaz a kormány ismét a kasszához kéri a külföldi kereskedőket, de ezen felül még a bezárással is számolniuk kell, ha két éven át veszteségesek. Az Osztrák Gazdasági Kamara illetékese felhívja a figyelmet, hogy ugyanakkor a szabályozás alig érinti a magyar élelmiszerláncokat. A különadó miatt, amelyet időközben eltörölt az Európai Bíróság, a leányvállalat a 4. éve nem tud kikeveredni a negatív tartományból, eladni viszont nem lehet a céget, mert senki sem venné meg.