lemondás;védelmi miniszter;Bassár al-Aszad;Chuck Hagel;Obama-kabinet;

2014-11-25 06:31:00

Lemondott Obama védelmi minisztere

Benyújtotta tegnap lemondását Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. Chuck Hagel kevesebb mint két éve váltotta a CIA igazgatói posztjára kinevezett Leon Panettát a Pentagon élén, ő volt az Obama-kabinet egyetlen republikánus tagja.

A volt nebraskai szenátor jó barátságban volt Barack Obamával, amikor az elnök még a szenátusban szolgált. Mindketten ellenezték George W. Bush iraki háborúját. A volt szenátor kinevezését csak szerény többséggel – 58 igen, 41 nem szavazattal, 1 tartózkodással – hagyta jóvá a 100 tagú szenátus.

Hagel távozása nem meglepetés, a Pentagon főnöke nem igazán váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, nem illeszkedett be zökkenőmentesen az adminisztrációba. Obama tanácsadói gyakran panaszkodtak rá, hogy nem tartotta magát a kormányzat kül- és védelempolitikai irányvonalához, s többször kellett helyreigazítani állásfoglalásait.

A védelmi miniszter állítólag már októberben jelezte Obamának visszavonulási szándékát, s az elnök maga is úgy vélte, a hátralévő két évben friss erőt szeretne látni a védelmi minisztérium élén.

Hagel nem értett egyet Obama Szíria-politikájával, s az erről készített belső memorandum ki is szivárgott. A védelmi miniszter bírálta az afganisztáni, az Iszlám Állammal szembeni, és az ukrajnai politikát egyaránt.

Obama tegnap elfogadta Hagel levélben benyújtott lemondását, utódát egyelőre nem nevezték ki, több esélyes neve forog a médiában, Michele Flournoy volt védelmi államtitkárt, illetve Ashton Carter volt védelmi miniszter-helyettest már korábban is az esélyesek között emlegették. Jack Reed, Rhode Island-i demokrata szenátor is esélyes lehet a posztra a Reuters szerint.