Doncsev András;Nemzeti Kulturális Alap;Cseh Tamás Program;hang- és képfelvétel;

2014-11-26 06:47:00

A Cseh Tamás Program díjazottjai

Negyvenketten pályáztak sikerrel a magyar könnyűzene támogatására idén májusban indult Cseh Tamás Program első alprogramjára, amely a pályakezdő zenekarokat és előadókat támogatja.

 A nyertesek két-kétmillió forintot fordíthatnak első hang- és képfelvételük elkészítésére.

"Magas színvonalú volt a pályázat, ezért a kétszáz jelentkezőből az eredetileg tervezettnél több, 42 zenekart és előadót támogatunk, összesen 80 millió forinttal egy ötszámos CD, egy videoklip, valamint egy sajtóanyag elkészítésében. A felvételeket 2015. június 30-ig kell befejezni" - mondta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke a keddi sajtóeseményen a fővárosi Akvárium Klubban, ahol a nyertesek átvették az okleveleket.

Az alelnök kiemelte, hogy a pályázatokat az NKA zenei kollégiuma egy szélesebb szakmai kör bevonásával bírálta el. A pályakezdőket támogató első alprogramra korábban 60 millió forintot különítettek el, ezt egészítették ki a program tartalékából 20 millióval.