Varga Mihály;forintosítás;devizahitelesek;

2014-11-26 06:20:00

Forintosít, bankot szabályoz, és pénzt vesz el a kormány

Egy-két ezren tüntettek tegnap este Budapesten a még megmaradt magánnyugdíjpénztárak felszámolása ellen. A tiltakozók a József nádor térről a Szabadság térre, majd a Kossuth tér elé vonultak. A kormány időközben korrigált korábbi tervein, és az általuk elvárt mutatókat már nem visszamenőleg kérik a pénztáraktól. Ám ez is legfeljebb fél évvel menti meg a már csak 60 ezer tagot számláló és 200 milliárd forintos tőkét felhalmozó rendszert. Ugyancsak kedden az országgyűlési törvénygyárban megszülettek a „devizahitelesek megmentéséről” szóló utolsó jogszabályok: a forintosításról és a fair bank megteremtéséről. Az ellenzéki pártok tiltakoztak a forintosítás módja ellen.

Megszületett a deviza, illetve deviza alapú hitelek forintosítását előíró, "az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló" törvény. A forintra átváltott hitelek egy referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak.

A parlament határozata alapján a kamatfelár a hitelfelvételkor alkalmazott eredeti értékre változik vissza, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 1 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés esetén az 4,5 százalékot, nem lakáscélúnál pedig a 6,5 százalékot. Már korábban ismeretessé vált, hogy az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósok a nekik kedvezőbbet.

Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek. A forintra átváltás a tőketartozáson kívül kiterjed a kamatra, költségre és díjra is. Bár mindegyik devizanemmel szemben erősödött a forint november óta, igazán nagy mértékű izmosodást csak a jennel szemben lehetett feljegyezni, de pillanatnyilag ez sem éri el azt a 10 százalékos mértéket, amelyre Németh Dávid szerint érdemes felfigyelni. A K&H Bank vezető elemzője szerint azonban az árfolyamkockázattól való félelemtől megkíméli majd az új törvény a devizaadósokat.

A szakember szerint a forintosítással a háztartások mellett a pénzintézetek is jól jártak, hiszen a devizakitettségük nagy mértékben csökkent, és ezáltal az esetleges nemzetközi sokkoktól is védve lesznek. Ugyanakkor Németh Dávid is megerősítette azt a közismert tényt, hogy a 90 napon túli adósokon a forintosítás nem segít, a szakember véleménye szerint számukra szociális jellegű segítségre lenne szükség.

Felmentést nyerhetnek a forintosítás alól azok az adósok, akiknek szerződése 2020 végéig lejár, illetve akiknél a forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredeti kamatot. Emellett azok is kérhetik a forintosítás mellőzését, akiknek rendszeres jövedelme van a hitellel megegyező devizában, vagy akik a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató alapján jogosultak adott devizaalapú kölcsönt felvenni.

Számítások szerint a tartozások a forintosítást követően 25-30 százalékkal csökkenhetnek. A jegybank júniusi adatai alapján az összes deviza alapú lakossági jelzáloghitel értékének mintegy 35 százaléka jár le öt éven belül.

Az ellenzéki pártok körében nem aratott sikert az új törvény, a Párbeszéd Magyarországért meggyőződése szerint a devizahitelek forintosításáról szóló, kedden elfogadott törvény éppen azokon nem fog segíteni, akik erre a legjobban rászorulnak. A Demokratikus Koalíció is elfogadhatatlannak tartja a devizahitelek forintosításáról, illetve a fair bankokról szóló törvényeket.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja, Varju László független képviselő azt mondta, hogy a forintosítással a jogalkotó "erőszakot követ el". Néhány kivételt leszámítva, mérlegelési jog nélkül véglegesítik és gyakorlatilag kötelező jelleggel "ráverik" az adósokra az árfolyamváltozás miatt elszenvedett veszteségeket - mondta Szabó Szabolcs, az Együtt színeiben politizáló független politikus.