Kigyulladt egy lakás - 20 embert "kísértek ki"

Kigyulladt egy lakás Budaörsön egy négyemeletes lakóházban, a lakásban tartózkodó embert a tűzoltók menekítették ki - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Csámpai Attila ismertetése szerint az Ifjúság úton egy négyemeletes lakóház harmadik emeleti lakásában erős füsttel járó tűz volt. A helyszínre több egység érkezett, az acélbetétes biztonsági ajtót kinyitották, a lakásból kimenekített, megsérült embert pedig átadták a mentőknek. Az épületből 15-20 embert kísértek ki biztonsági okokból.

A tüzet eloltották, a házat átszellőztetik, a rendőrség segítségével melegedő buszt hoznak a helyszínre az utcán tartózkodók számára.

Szerző

Carlsen, a sakkmezők lovagja

Publikálás dátuma
2014.11.26. 06:55
Carlsen uralja a sakkvilágot FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/FRANCOIS NEL
Az elmúlt vasárnap végleg bebizonyosodott, a sakkvilág uralkodója továbbra is egy szemtelenül fiatal norvég marad. A majdnem 24 éves – november 30-án ünnepli a születésnapját – Magnus Carlsen szinte magától érthető módon verte meg világbajnoki döntőben az indiai klasszist, Viswanathan Anandot. 2013 után immár másodszor.

Carlsen magaslati edzőtáborban, 3000 méterrel a tengerszint felett, az Alpokban készült a mostani vb-döntőre, ahol a sakk mellett rengeteget síelt.

Névjegy
Magnus Carlsen
Nemzetisége: norvég
Szül. hely és idő: Tonsberg, 1990. 11. 30.
Titulusa: nemzetközi nagymester
Vb-címek: 2013, 2014
Élő pontszáma:2863 – vezeti a világranglistát
Legmagasabb élő-pontszám: 2882 (2014. május)
Első alkalom a világranglista élén: 2010. január 1. (19 évesen és 32 naposan)
Ő volt minden idők harmadik legfiatalabb nagymestere: 2004-ben 13 évesen és 148 naposan
Ő volt a világ valaha volt legfiatalabb világelsője
Első alkalommal 2800 feletti élő-pontszám: 2009. november – 2801

Ahogy fogalmazott, ő kevesebb időt tölt a számítógép előtt, mert ha túl sokat számol az ember, akkor depressziós lesz és elveszíti a kreativitását.

Márpedig neki éppen ez a legfőbb fegyvere. Szakértők szerint nem tartozik az erősségei közé a megnyitás, nemritkán pozíciós hátrányba kerül, de ezt páratlan technikai tudása révén a közép- és végjátékban ellensúlyozni képes támadó szellemű, váratlan, kreatív és attraktív lépéseivel.

Pedig annak idején, amikor megismerkedett ötévesen a lépésekkel, úgy tűnt, sosem lesz belőle sakkozó, amikor nyolcévesen önmagától ismét felfedezte a játékot, általában egymaga játszott, és pár hónap múlva már részt is vett élete első versenyén, ahol 11 játszmából 6,5 pontot szerzett.

És innen nem volt megállás, öt év múlva minden idők második legfiatalabb nagymestere lett. Előbb egy kisebb számítógépes cég, majd a Microsoft fedezte a versenyzéssel járó költségeit, így rengeteg tornán indulhatott.

Mindig idősebbekkel játszott, így nem csoda, ha a fejlődése elképesztő méreteket öltött. A család ráadásul

mindent az ő karrierjére tett fel, és egy éves szabadságra mentek a szülők, kiadták a házukat, és egy furgonnal nekiindultak a világnak, hogy a kis Carlsenből nagy sakkozó legyen.

Soha jobb döntést nem hozhattak: Magnus 13 évesen 4 hónaposan és 27 naposan nemzetközi nagymester lett, miközben többek között legyőzte a legendás Anatolij Karpovot, majd a rapid versenyen remizett Garri Kaszparovval. 2005-ben már világbajnok-jelölt lett, és ettől kezdve nem volt megállás.

2010 januárjában már Carlsen nevével kezdődött a világranglista. Ekkor 19 éves és 32 napos volt. Korábban soha senki nem állt a rangsor élén ilyen fiatalon.

Sorra nyerte a nagy tornákat – nem egyszer hatalmas pontelőnnyel –, így senkit sem lepett meg az, hogy 2013-ban már a világbajnoki címért játszhatott Anand ellen, annak otthonában, Indiában.

A sakkvilág döntő része ekkor már nem a címvédőt, hanem Carlsent tartotta esélyesebbnek, és a norvég „csodagyerek” nem is okozott csalódást: 6.5:3.5-tel bebiztosította a világbajnoki címét. Majd most, Szocsiban ismét legyőzve Anandot, megvédte azt.

"Bobby Fischer és Anatolij Karpov kombinációja. Rendelkezik a Karpovra jellemző precizitással és Fischer elszántságával" - fogalmazott Garri Kaszparov.

Egy ideje Magnus Carlsenre vadászik a sakkvilág. Hiába…

Szerző
Frissítve: 2014.11.25. 21:08