KEHI;Hortobágyi Nemzeti Park;

2014-11-28 06:25:00

A vizsgálat lezárult, tíz évre felejtsük el?

Tíz évre titkosította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a vitatott Hortobágyi Nemzeti Park állami földbérlet pályázatiról készített vizsgálatainak ellenőrzési jelentését. A Népszava kérdésére küldött válaszában a hivatal az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva azt írták lapunknak:jelentésük "olyan döntés előkészítését szolgáló adat, amely a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános".

A hivatal az álláspontját ezen kívül azzal indokolta, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntésében, valamint a Fővárosi Ítélőtábla egy perben 2014. november 25-én hozott jogerős ítéletében is megerősítette, hogy a hivatal az ellenőrzés eredményeként létrejött adatoknak nem kezelője, ezért azok kiadására ez okból sem jogosult. (A Norvég Civil Támogatási Alappal kapcsolatban az Ökotársnál és más alapítványoknál végzett vizsgálati jelentés azonban teljes terjedelmében olvasható a Kehi honlapján. Más szervezet, más szabályok? a szerk.)

Harangozó Gábor, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke lapunk megkeresésére közölte, a napokkal ezelőtt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek írt levelére, melyben a hortobágyi földügyekkel kapcsolatos vizsgálatok irataiba kért betekintést, eddig nem kapott választ. Azt sem közölték vele, hogy időközben tíz évre titkosították a dokumentumokat.

Korábban a hortobágyihoz hasonló, kétes földbérleti ügyekről is csak titoktartási nyilatkozat aláírása után ismerhettek meg adatokat a képviselők, később mégis nyilvánosságra kerültek a földalapkezelő szervezet belső vizsgálatának eredményei. Most sem kell majd a közvéleménynek tíz évet várnia a Kehi vizsgálatok megismerésére - ígérte Harangozó Gábor.

A hortobágyi földbérlet ügyekben még Orbán Viktor miniszterelnök rendelt el vizsgálatot az év elején az országos hullámokat verő, visszaélés gyanús esetek miatt. A nemzeti parkban a régi gazdák közül csak mutatóban nyert egy-két állattartó legelőt, miközben a helyiek szerint Fidesz közeli személyek, állatállomány nélkül is, sőt, fiktív lakcím bejelentéssel is jelentős területek 20 éves bérleti jogához jutottak. A kormányfő akkor azt is megígérte, amíg a vizsgálatok tartanak, addig nem írnak alá egyetlen vitatott szerződést sem. Azóta szinte kivétel nélkül valamennyit aláírták. A vesztes gazdák petícióval tiltakoztak, volt példa félpályás útlezárásra is és újabb tüntetésre készülnek.