fekete péntek;Webáruház;árengedmények;eMAG;Extreme Digital;

2014-11-28 06:20:00

Ma ismét fekete a péntek

Bár múlt héten kaphattunk egy kis ízelítőt, ma újból nagy árengedményekkel várja a vásárlókat több hazai webáruház is: az eMAG már hónapok óta készül, kínálatukban több tízezer terméket lehet megszerezni olykor a beszerzési ár alatt. Bár az Egyesült Államokból indult hagyomány sok helyen nagy népszerűségnek örvend, nálunk még nem igazán elterjedt, ami részben saját vásárlási "hagyományainknak" is köszönhető.

A mai nap újból nagyobb leárazásokra lehet számítani a hazai webáruházakban, amelyekre az Extreme Digital múlt heti akciónapját követően ezúttal a hagyományos amerikai Fekete Péntekkel (Black Friday) egy napon kerül sor: több hazai webshop mellett mára az eMAG webáruház hirdetett rendkívüli leárazásokat.

A cég már korábban bejelentette, hogy kifejezetten erre az akcióra több mint 100 ezer terméket halmoztak fel - a mai nap mintegy 10 ezer mobiltelefon és táblagép, háromezer televízió, valamint játékok, babaápolási termékek, könyvek és háztartási kisgépek várják akciós áron az online vásárlókat. A leárazás mellett a cég ingyenesen házhoz is szállítja a megrendelt termékeket.

Az eMAG közleménye szerint már május óta készülődnek az akciónapra, külföldi tapasztalatokkal felvértezve megpróbálják elejét venni a váratlan eseményeknek: az elmúlt hónapokban például több százmilliós összeget költöttek az informatikai rendszer stabilitására, amelyet a cég több mint 200 informatikai szakembere is igyekszik biztosítani.

Emellett több mint 150 kamionnyi fuvart szentelnek az alkalomnak, a raktárakban pedig 240 ember dolgozik a nap 24 órájában, a raktárak kapacitását is bővítették.

Reményeik szerint az alapos előkészülettel sikerülhet elkerülni az olyan nem túl szerencsés helyzeteket, amilyenbe egy héttel korábban a konkurens cég került.

Megírtuk: az Extreme Digital webáruház az amerikai hagyományoktól eltérően egy héttel előbbre időzítette az árzuhanások napját, szervergépeik azonban nem bírták a rohamot, így az áruház weboldala több óráig elérhetetlenné vált.

Várkonyi Balázs, a cég ügyvezetője elmondta: a szokásos terhelés ötszörösére számítottak, ennek ellenére a forgalom több mint harmincszorosan haladta meg az átlagos mértéket - a kellemetlenségek ellenére Várkonyi sikerként könyvelte el a rendhagyó kereskedelmi eseményt.

"Számunkra is tanulságos volt, hogy milyen sok embert vonzott hozzánk a Black Friday. Ennek kapcsán két döntést hoztunk: 2015 áprilisában egyetlen napig hasonlóan magas kedvezményeket fogunk nyújtani ügyfeleinknek, illetve olyan informatikai fejlesztésekbe kezdünk, amelyek garantálják, hogy legközelebb egyetlen potenciális vásárló se szoruljon ki a weboldalról" - nyilatkozta a cégvezető.

Nem indokolatlan az optimizmus: a Világgazdaság Online információi szerint a cég még a szerverleállás ellenére is jól járt az árengedményekkel - táblagépekre, mobiltelefonokra, televíziókra és játékkonzolokra volt a legnagyobb igény, ezekből több tízezret adtak el, de sokat vásároltak háztartási eszközöket és sportszereket is.

A webáruház aznapi bevétele így két, átlagosnak mondható hét forgalmának felelt meg.

"A Fekete Péntek tipikus amerikai hagyomány. Magyarországon azonban még nem igazán elterjedt, nálunk ilyenkor más kereskedelmi "szokásoknak" van hagyománya" - mondta lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Szerinte hazánkban elsősorban nem a hatalmas árengedményekkel járó akciónapok, hanem - akár már a karácsonyi időszakban is - a folyamatos, kisebb-nagyobb leárazások, valamint a szezon végi akciók jellemzőek.

Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy Magyarországon a Fekete Péntek nincs nagy hatással az "offline" - vagyis az internetes weboldallal nem rendelkező - kereskedőkre, az eseményből leginkább a webáruházak profitálhatnak.

A Fekete Péntek apropóján létre is jött egy weboldal - a blackfriday.hu - ahol utána lehet járni, mely webáruházak csatlakoztak az eseményhez, hol számíthatunk nagyobb leárazásokra.