Kína;szórólap;koldulás;

2014-11-28 16:42:00

Büntetik a koldulást és a szórólapozást

Egységes rendeletben kíván gátat vetni a koldulásnak, az alkalmi zenélésnek és a szórólapok metróban történő osztogatásának a kínai főváros törvényhozása - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.

A 2015 májusában érvénybe lépő szabályozás szerint a földalatti-hálózat területén tevékenykedő koldusok és zenészek ezer jüanig (40 ezer forint) terjedő bírságra lesznek büntethetők, míg szórólapozó társaikat akár 10 ezer jüan (400 ezer forint) megfizetésére is kötelezhetik.

A beszámoló kitért arra, hogy Peking területén jelenleg 465 kilométer hosszú metróvonal húzódik, s a szerelvények egy átlagos hétköznapon összesen több mint 10 millió utast is szállítanak. A jogszabályra az indoklás szerint azért volt szükség, mert a közvélemény régóta kifogásolta, hogy a szóban forgó tevékenységek akadályozzák a forgalmat, veszélyeztetik a biztonságot.

Sajtóértesülések szerint a rendelkezés tervezetében még szerepelt a metróban való étkezés is mint üldözendő cselekmény, s arra készültek, hogy a szabályszegőket először figyelmeztetik, aki pedig ezután is folytatja az evést az állomáson vagy a kocsikban, 50-től 500 jüanig (2000-20 000 forint) terjedő pénzbírsággal lett volna sújtható. E sokat vitatott elemet végül törölték az új szabálygyűjteményből.

A húszmilliós kínai fővárosban nem jellemző a koldusok, kéregetők látványa, s utcazenészek is ritkán tűnnek fel. Fogyatékossággal élő kéregetők, illetve kisgyerekes vidéki kolduscsaládok ugyanakkor elő-előfordulnak, különösen a nagyobb bevásárlóközpontoknál, külföldiek által látogatott helyeken és a nagy forgalmú közlekedési csomópontoknál, aluljárókban.