Az leszünk, ez már biztos. A miniszterelnök megígérte. Nem is akárhol: a jó barát, és egyesek szerint üzlettárs, Mészáros Lőrinc mangalica-telepének átadásán. Az izgága sajtó (naná, hogy a Népszava is) persze azon köszörülte a nyelvét, miféle politikai ízlésre vall, hogy a miniszterelnök államilag ünnepelteti az érdekkörébe tartozó gazdasági birodalom növekedését, Flier János új marhatelepét Felcsúton, majd Mészáros Lőrinc cégének mangalica-telepét Alcsúton.
De kiderült: nem akármilyen disznókról van szó, az ország jövője rajtuk áll vagy bukik. Érdemes is beléjük fektetni a pénzt, jobban, mint a gyerekekbe, akik csak pusztítják a kenyeret, de hosszú ideig a világon semmi haszon nincs belőlük. Fontos is, hogy mihamarabb inasnak álljanak, és ne szaporítsák feleslegesen a gimnáziumi és egyetemi ingyenélők számát. Érthető, hogy jövőre az iskolákra kevesebbet szánnak, míg a szarvasmarha tartók dupla annyit kaphatnak, mint idén. Utóbbi ellen semmi kifogásom. A mezőgazdaság tényleg húzóágazat lehet, más kérdés persze, hogy ki él meg belőle. Flier János és Mészáros Lőrinc mindenesetre igen, már csak azért is, mert Flier a földbérlet pályázatokon tízszer annyi területet nyert el, mint a kiosztott átlag, Mészáros meg még ennél is sokkal többet. Nem vitás, tízszer olyan jó pályázatot írhattak, mint más. Az uniós pénzekből is érkezett a marhatelep megnyitásához közel félmilliárd. Még szerencse, hogy nem hátráltunk ki olyan gyorsan az unióból, ahogy házelnök úr javasolta, a marhákról és a sertésekről sajnálatos módon elfeledkezve.
Úgy látom, a sertések is rendben lesznek, hiszen Fazekas miniszter a mezőgazdasági támogatások elosztását ért kritikákat éppen azzal cáfolta: „A sertéságazatban számos jó példa mutatja, e területen is van perspektíva és lehet eredményeket elérni”. Lehet bizony, az egyik ilyen jó példa bizonyosan Mészáros Lőrincé.
Nem vagyok vegetáriánus, a sajtok közötti élvezkedés meg egyenesen bűnös gyönyörrel tölt el. Én is tiszta szívből örülök tehát a marha- és sertéstelepnek. Pláne, hogy a miniszterelnök úr is velem örül. Ritka pillanat ez, általában nem egészen ugyanannak szoktunk örülni. De most ő is valósággal elérzékenyült, még a szívét is emlegette: „valójában az ember szívéhez legközelebb az áll, amikor magyar családi vállalkozások sikerét ünnepeljük együtt”. Csak az ünneprontók firtathatják, hogyan van az, hogy némely családokét igen sűrűn ünnepelhetjük, másoknak viszont sajnálatosan semmi nem jut a sikerből.
A telepek tehát igazi jelképpé, a családi és a nemzeti siker zálogává emelkedtek. Ezek után az állatokat se merném csak úgy ledisznózni, csakis igazi nemzeti, sőt illiberális mangalicákról lehet szó. Jó is lehetett egy kicsit közöttük lenni, míg az emberekkel ugye csak a baj van. Ezért aztán dagadt a keblem a büszkeségtől, amikor a miniszterelnök jövőképet festett, méghozzá nagyívű ecsettel. Irigykedtem, hiszen a baloldalt némi joggal azért simfolják, hogy nincs vonzó jövőképe. A miniszterelnök meg csak úgy kirázza a kabátujjából, mint bűvész a kártyát. Az új jövőkép lényege: legyen úgy, mint 100 évvel ezelőtt, vagyis a mostani három millió helyett újra minimum hat millió sertés röfögje dicsőségünket. Plusz még mossa három tenger partjainkat! De az még arrébb van, előbb jöjjön a hat millió sertés.
Istenem, hát nem szép cél? A hat millió sertés országa! 100 éve azért nemcsak a hat millió sertés országa voltunk, hanem kicsivel később a három millió koldusé is. Utóbbival már rendben is vagyunk, sőt a szegények száma a négy milliót közelíti. Így együtt még szebben hangzik majd: „a hat millió sertés és a négy millió koldus országa”. Nem vitás, hogy a sertések lesznek többen, róluk kell tehát majd jobban gondoskodni. Hálásabbak is, könnyebb boldogítani őket, gondoljunk csak a József Attila versre: „Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa”.
Mivel eddig vakon mentem el e szédítő nemzeti perspektíva mellett, még arról sem tudtam, hogy létezik külön „sertésjóléti támogatás”. Ez pedig még növekszik is, míg az „emberjóléti támogatások”, vagyis a szociális kiadások, csökkennek a jövő évi költségvetésben. Valamit valamiért. Az emberekre, pláne a szegényekre végül is az isten pénze sem volna elég, A mezőgazdasági államtitkár viszont még az év elején bejelentette a Mangalica Fesztiválon: a sertésjóléti támogatás 2014-ben nyolc és fél milliárdra emelkedett. Bezzeg 2010-ben, a bolsevik rémuralom utolsó évében, még csak 6 milliárd volt.
Más jele is van annak, hogy az emberjóléti támogatások helyett most a sertésjóléti támogatásokra koncentrál a kormány. Míg egyéb civil szervezetekre hajlamosak rendőrt küldeni, a sertésjólét érdekében például a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületével külön megállapodást kötött a tárca. Meg is volt az eredménye. „A mangalica fajtát a kihalás széléről sikerült visszahozni.” – mondta meghatottan az államtitkár. A szegényekkel több volna a macera. Különben is: milyen snassz lenne, a szegénytelepeket nemzeti színű szalagot átvágva, a hódolók népes gyűrűjében felavatni.
