Sarkozy számára a pártelnökség eszköz arra, hogy a 2017-ben esedékes államfői választáson megkísérelje a tisztséget visszahódítani akkori megverőjétől, a szocialista François Hollande-tól.
Ahhoz azonban, hogy egyáltalán indulhasson, alig három év múlva azzal kell szembenéznie, hogy két jelentős vetélytársát, Alain Juppé Bordeaux-i polgármestert és François Fillon egykori miniszterelnököt valósággal „kiüsse”, ső lehessen a konzervatív „megváltó”.
Ehhez véli nélkülözhetetlen eszköznek a most elnyert pártelnökséget, mert két konkurense a nagy erőpróbára tartalékolja magát. Ők az UMP belső csatáját átengedték két hajdani cimborájuknak, a lejárt mandátumú Bruno Le Maire-nek és Hervé Maritonnak.
Sarkozy abban reménykedett, hogy könnyedén fölfalja őket, ketten, ha keservesen osztozkodnak majd úgy tíz százalékon, az övé a kényelmes 90 lehet.
Ezt az álmot oszlatta el a keserű csalódásnak számító 65 százalék, még inkább azonban, hogy a lenézett Le Maire a második helyen, kis híján 30 százalékot szerzett, nélküle, az ő szava nélkül az UMP-t az új elnök kizárólagosan nem irányíthatja.
Keserű csalódás, de még inkább az, hogy 2017-ben föltehetően előválasztáson meg kell majd mérkőznie Juppével és Fillonnal. Ha ő maga egyáltalán eljut addig, és konzervatív kandidátusként nem marad le. Ezért szombati révbe érése a párizsi sajtó csaknem egyöntetű véleménye szerint, amolyan fél vereség.
Ezt kalkulálták előre a mértékadó elemzések is. Vanessa Schneider a Le Monde-ban összefoglalta, hogy Sarkozy bőszen azt híresztelte magáról a gőgös férfiú eltűnt, ő meghunyászkodva tér vissza, de minden cselekedete ezt cáfolja.
Agresszív, revánsra éhes, demagóg maradt, gúnyolódó, ellenfeleit lenéző. Most fél sikerének enyhítésére azt hirdeti, hogy hétfőtől konzultációkat kezd partnerek keresésére, de már azt is harsogja, a régi pártot föloszlatja, újat alakít a helyére, a maga képére formálva.
Hétvégén újraválasztották a radikális jobboldali Nemzeti Front élére Marine Le Pent.
