Kína;börtön;Tibet;énekes;

2014-12-01 13:13:00

Politikai dalai miatt kapott börtönt egy énekes

Négy év börtönre ítéltek a délnyugat-kínai Szecsuanban egy tibeti énekest politikai üzeneteket tartalmazó énekei, mozgósító erejű koncertjei miatt - adta hírül a phayul.com, az emigráns tibetiek indiai székhelyű hírportálja a hétvégén.

A 39 éves Kalszang Jarphelt 2013 júliusában vették őrizetbe, majd Szecsuan székvárosában, Csengtuban tartották fogva és állították bíróság elé. A lap forrásai szerint legalább egy további személyt, az énekek hangszerelésért felelős Pema Rinzint is elítélték, ő két év szabadságvesztést kapott.

Jarphel 2012 októberében és novemberében egy sor koncertet adott, amelyeken - a londoni székhelyű Szabad Tibet (Free Tibet) mozgalom honlapja szerint - a tibeti nemzeti büszkeségről, az egységről énekelt. A Hóvirág elnevezésű koncertsorozaton több tibeti előadóművész is fellépett, s az erről készült videót széles körben terjesztették a tibetiek lakta területeken, Csinghajban, Kanszuban, Szecsuanban és Jünnan tartományban is. A felvételeket később betiltották.