Pintér Sándor;belügyminiszterium;menekülttábor;Vámosszabadi;migrációs helyzet;

2014-12-02 06:15:00

Nem zár be a menekülttábor

Nem zár be a vámosszabadi tábor, de marad az ideiglenes státus - közölte a Belügyminisztérium (BM). Pintér Sándor belügyminiszter múlt pénteken fogadta Vámosszabadi képviselőit, akik tájékoztatást adtak a községet érintő negatív tapasztalatokról, és ezekre hivatkozva a menekülttábor azonnali bezárását kérték.

Pintér Sándor a képviselőknek a migrációs helyzet súlyosbodására hivatkozva azt mondta: a létesítmény megszüntetésének időpontját jelenleg nem lehet meghatározni.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a tábor továbbra is ideiglenes státusban működik, s annak átmeneti bővítését nem tervezik.

A helyiek ugyan többször tiltakoztak a létesítmény ellen, végül a település tavaly júliusban hozzájárult ahhoz, hogy a külterületén lévő volt munkásszálló épületében - elsősorban családok elhelyezésére alkalmas - befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen.

Az első harminc menedékkérő tavaly augusztus 5-én érkezett meg a település szélén nyílt állomásra, amely 216 ember befogadására alkalmas.