parlagfű;parlagfűpénz;parlagfű-irtás;Parlagfűpollen No Társaság;

2014-12-03 06:07:00

Mire költötték a köz által összeadott parlagfűpénzt?

Visszaadta eredeti céljára novemberben az évekkel korábban átcsoportosított adófizetői 1 százalékot a kormány: a Magyar Közlönyben - más költségvetési átcsoportosítások között - megjelent egy rendelkezés, miszerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból "642 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelik el parlagfű elleni közérdekű védekezésre".

Kiemelt költségvetési célra, konkrétan parlagfű-irtásra 2009-ben 117 ezer civil ajánlotta fel adója 1 százalékát, 1,1 milliárd forintot. Utólag kiderült: ennek több mint a felét, 642 millió forintot főként végkielégítésekre csoportosított át az Orbán-kormány, ebből 542 milliót zárolt, 100 milliót pedig visszatartott "maradványként". Az 542 milliót később felszabadították és más feladatokra használták fel. A megmaradó 463 millió közpénz elköltéséről készült számlákat - amelyeket részben szeptemberben, teljesen pedig november adtak ki - a hvg.hu nézte át.

A számlák nyilvánosságának története is érdekes: a Parlagfűpollen No Társaság korábban többször próbálta kikérni a pontos adatokat arról, hogy mire és hogyan fordították az összeget, végül a vidékfejlesztési tárca nem tett eleget a kérésnek, így a civil szervezet a TASZ segítségével a Fővárosi Törvényszékhez fordult. A 2013-as októberi ítélet alapján a Földművelési Minisztériumnak az elköltött összegről az összes számlát és szerződést ki kellett adnia, aminek a tárca most novemberben tett eleget. Az egy évig húzódó elszámolást azzal indokolták, hogy több évvel ezelőtti iratokról van szó, amelyeken a személyes adatokat ki kellett takarniuk.

A számlákból kiderül: többek között a hivatalok fenntartási költsége, a víz-, villany-, és csatornafogyasztás, a szőnyegtisztíttatás, új digitális eszközök, diplomatáskák, alapvető élelmiszerek és cipőtisztító gépek, de még egy fülbevaló (!) beszerzése is szükséges a gyomnövény felszámolásához. De vett magának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az 1 százalékokból összejött pénzből egy új Ford Ranger terepjárót, illetve téli szélvédőmosót egy csongrádi hivatal, melyeknek parlagfű irtáshoz vajmi kevés köze lehet, tekintve, hogy az allergiaszezon őszig tart.

A parlagfű allergiások száma csaknem kétmillió, ők évente tízmilliárd forintnyi gyógyszert kénytelenek szedni - derül ki a Parlagfűpollen No Társaság adataiból.