ónos eső;katasztrófavédelem;Bakondi György;áramellátás;

2014-12-03 15:38:00

Négyezren áram nélkül

Az ónos eső miatti fakidőlések miatt 160 ezer fogyasztónál szűnt meg a hét elején az áramszolgáltatás, a szerda reggeli adatok szerint egyelőre 4 ezernél továbbra sem volt áram - közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója.

A főigazgató tájékoztatása szerint néhány olyan település volt, ahova az éjszaka nem tudtak eljuttatni aggregátort, mert olyan nehéz volt a terep, a kidőlt fák ezreit kellett eltakarítani az útból.
Hozzátette, hogy ezekre a helyekre szerdán délelőtt szállították ki az aggregátorokat.

Különféle mellékirányokból történt árambetáplálással és aggregátorok beállításával a fűtés, világítás és az ivóvízellátás feltételeit rövid időn belül biztosítani tudjuk - mondta a főigazgató.
Megjegyezte, a teljes elektromos hálózat helyreállítása, amelyben nagyfeszültségű rész is megsemmisült Gödöllő térségében, akár heteket is igénybe vehet.

Bakondi György szavai szerint Dobogókőn "kritikus helyzet van", de a nehéz körülmények ellenére sikerült oda aggregátorokat eljuttatni és üzembe állítani, valamint a közlekedés már konvojokban lehetséges.

Az állandó jelleggel ott lakók a hasonló helyzetekre fel vannak készülve, tehát a fűtés nem okoz problémát és élelmiszer-tartalékokkal is rendelkeznek - fűzte hozzá.

Az OKF főigazgatója hangsúlyozta: ahogy az olvadás lehetővé teszi, a Pilisi Parkerdő dolgozóival együtt megkezdődik az erdei utak tisztítása annak érdekében, hogy az elektromos hálózat helyreállítását el lehessen kezdeni.