Jogerősen felmentették Hernádi Zsoltot

Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson.

Hernádi Zsolt ellen a Mol egyik részvényese - aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt -, terjesztett elő pótmagánvádat azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához.

A Fővárosi Törvényszék idén májusban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt. Zamecsnik Péter a Hernádi védője a Népszavának elmondta, az indoklás szerint a MOL elnök-vezérigazgatója semmilyen módon nem érintett az ügyben. Ezt a döntést hagyta tehát helyben a Fővárosi Ítélőtábla. Ez nem felmentés, hanem megszüntetés, de ez a felmentéshez hasonlóan ügydöntő határozat - tette hozzá a jogász.

A jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés ügyében pedig felmentő ítélet született. Zamecsnik Péter lapunkkal közölte, annak az új adatnak, amelyet a horvát korrupció ellenes ügyészség (USKOK) benyújtott a feltételezett MOL-INA vesztegetési ügyben, semmi köze Hernádi Zsolthoz. A jogász ezért érthetetlennek is nevezte az aktust. A Mol vezetőjét december 8-án tervezi meghallgatni - távollétében is - a zágrábi bíróság. A horvát félnek, mint uniós tagállamnak, el kellene fogadnia a magyar bíróság felmentő, illetve megszüntető döntését - jegyezte meg Zamecsnik Péter.

Szerző

Orbán dönt a vasárnapról

Publikálás dátuma
2014.12.04. 06:21
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Formális és értelmetlen volt a gazdasági minisztériumban tegnapra összehívott egyeztetés a vasárnapi zárva tartásról. Több nagy láncban a napokban aláírásgyűjtést kezdenek, hogy kiderüljön, mit akarnak az érintett dolgozók. Egyre nő a feszültség a kormánypárton belül a boltbezárást támogatók és ellenzők között.

Összesen négy nagy kereskedelmi lánc, a Tesco, az Auchan, a Spar és a Metro mintegy 40 ezer dolgozója mondhat hamarosan véleményt az üzletek vasárnapi bezárásról. A szervező Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József a Népszavának elmondta, az adatvédelmi előírásoknak megfelelően már napokkal ezelőtt eljuttatták a kérdőíveket a hatóságokhoz. Várakozásai szerint az akció akár már ma beindulhat. Az érintettek arra a kérdésre válaszolhatnak, hogy támogatják, vagy ellenzik a vasárnapi zárva tartást. Az előzetes felmérések szerint a vasárnapi zárva tartás ellenzői lesznek jelentős többségben. Ennek a többlet jövedelem megszűnésétől való félelem mellett az is az oka, hogy a dolgozók tartanak a munkahelyük elvesztésétől is a láncokat érő sorozatos kormányzati megszorítások miatt: az élelmiszerlánc felügyeleti díj emelése, a bezárással fenyegetés mellet újabb csapás lehet a vasárnapi zárva tartás.

Megváltozott a kis és közepes boltok alkalmazottainak véleménye is. Egyre többen ellenzik a vasárnapi zárva tartást, mert a Fidesz javaslatára már az ő üzletüket is be kellene zárni. Becslések szerint akár 15-20 ezer munkahely szűnhet meg a vasárnapi zárva tartás miatt.

A témában harmadszor egyeztettek tegnap a gazdasági tárcánál, de a Népszava információi szerint Glatfelder Béla, a tárca képviseletében mindenféle felhatalmazás nélkül ült tárgyalóasztalhoz, emiatt több résztvevő is fölöslegesnek és értelmetlennek nevezte a találkozót. Érezhető volt, hogy a kormányon belül is óriási feszültséget okoz a vasárnapi zárva tartás kérdése. A gazdasági minisztérium ha burkoltan is, de ellenzi a bevezetését, míg más jelentős kormányzati erők mellette vannak. A döntés Orbán Viktor kezében van. A szaktárca a kormánynak olyan előterjesztést készít, amelyben a vasárnapi zárva tartás mellett, illetve az ellen szóló érveket sorolják föl.

Lapunk úgy tudja, a munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi- és szakmai szervezetek túlnyomó többsége továbbra is ellenzi a vasárnapi zárva tartást és nem foglalkoznak a módosításokkal, mert a törvény elvetését javasolják. Annyi haszna volt a találkozónak, hogy a gazdasági tárca, amely sejthetően a nyitva tartás mellett van, a felszínen tartja a témát - fogalmazott az egyik résztvevő. Az sem zárható ki, hogy valamiféle társadalmi egyeztetésre törekszik a minisztérium és mintha jelezni is akarná a hatalom berkein belüli konfliktust. Információink szerint még a Fideszhez közeli szakszervezet, a Munkástanácsok vezetője is bár a zárva tartás mellett érvelt, de hozzátette, azért ezt most elrendelni aggályos. A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara (MKIK) álláspontja sem kristályosodott még ki, a szervezeten belül is vita folyik. Korábban a kamara kereskedelmi kollégiuma kiállt a zárva tartás mellett, de annak több vezetője is a kormányzat által előnyben részesített hazai láncok (Coop, CBA) vezető munkatársa.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Népszavának elmondta, a vasárnapi zárva tartás nagy arányú elbocsátásokkal, bevétel és forgalomkieséssel járhat. A vásárlók pedig nyilván elégedetlenek lesznek ezért nem tartja szerencsésnek a vasárnapi zárva tartás bevezetését. A főtitkár személyes véleménye szerint ez a lépés a pénteki és szombati forgalmat drámai mértékben felduzzaszthatja, ám ez a tömeg nem a kis boltokban fog tolongani, hanem a vélhetően még mindig kevésbé zsúfolt nagy boltokba megy, ahol több pénztár van.

Ágazati szakértők szerint ha a vásárlók nagy tömege rájön, hogy milyen hátrányokkal járhat számára a vasárnapi zárva tartás, a netadóhoz hasonlóan az utcára vonul tiltakozni.

Szerző

Déli Áramlat - Moszkva meglepte partnereit

A Déli Áramlat földgázvezeték Fekete-tenger alatti részének megépítésére és üzemeltetésére szervezett nemzetközi konzorcium európai uniós tagjait meglepte a projekt leállítása, mert Moszkva nem jelezte előre a szándékát - írta szerdán a Handelsblatt. A német üzleti lap arról is beszámolt, hogy a Statoil norvég energetikai társaság hajlandó az eddiginek több mint a duplájára emelni a Németországba exportált földgáz mennyiségét, hogy pótolja az Oroszországgal kialakult feszültség miatt esetlegesen keletkező hiányt.

Az amszterdami székhelyű South Stream Transport B.V. konzorcium német tagja, a Wintershall csupán egy szűkszavú közleményben reagált a projekt leállításáról szóló orosz döntésre, kiemelve, hogy a helyzetet majd "megbeszéljük orosz és európai partnereinkkel" - idézte a Handelsblatt.

Informálisan, név nélkül nyilatkozva viszont kevésbé diplomatikusan nyilatkoznak a projektben részvevő társaságok képviselői - tették hozzá a beszámolóban, amely szerint üzleti körökben azt mondják, hogy az orosz fél döntése hidegzuhanyként ért mindenkit, mert semmi jel nem utalt arra, hogy Moszkva le akarja állítani a projektet.
A konzorcium tagjai számára sok pénzről van szó, a Wintershall - a BASF német vegyipari óriáscég leányvállalata - például már 100 millió eurót fordított az elakadt beruházásra - emelte ki a Handelsblatt.

A 2011-ben alapított konzorcium 50 százaléka az orosz Gazpromé, az olasz Eni tulajdonrésze 20 százalékos, a francia EDF és a Wintershall 15-15 százalékkal rendelkezik a cégben.

A Handelsblatt egy másik beszámolója szerint a 67 százalékban a norvég állam tulajdonában álló Statoil az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kíván vállalni a németországi földgázellátásban. A társaság exporttal foglalkozó részlegének vezetője, Rune Bjornson a lapnak azt mondta, hogy a hosszú távra szóló szállítási szerződésekben szereplő mennyiséget nagyjából évi 20 milliárd köbméterrel emelhetik. Ez azt jelenti, hogy az eddiginek több mint a duplájára, évi 35 milliárd köbméterre növekedhet a Norvégiából Németországba exportált földgáz mennyisége.

Tavaly a norvég földgáz részaránya 20 százalékos volt a német fogyasztásban. Az első helyen Oroszország állt 38 százalékkal, a második Hollandia volt 26 százalékkal, Norvégia a harmadik helyen állt. A fogyasztás 10 százalékát a belföldi kitermelés révén fedezték, 6 százalék Dániából, Nagy-Britanniából és más országokból származott.

Szerző