Roger Muraro Budapesten

Roger Muraro zongoraművész és a Budapesti Fesztiválzenekar december 12. és 14. között három alkalommal is megszólaltatja Messiaen korszakos jelentőségű alkotását a Művészetek Palotájában.

A világhírű francia művész december 7-én a Budapest Music Centerben előadást is tart Messiaen művéről, a Zeneakadémián pedig mesterkurzust hirdetett.

A most műsoron lévő nagyszabású, majd másfél órás, szóló zongorára, ondes Martenot-ra és nagyzenekarra írott művet 1946 és 1948 között komponálta a francia mester, Serge Koussevitzky és a Boston Symphony Orchestra felkérésére.

„A turangalílá szanszkrit szó, jelentéstartalma igen gazdag. Lílá szó szerint annyit jelent: játék, de Istennek világmindenségben folytatott játéka értelmében a teremtés játéka, a pusztítás és újjáteremtés játéka, az élet és halál játéka.

Lílá ugyanakkor a Szerelmet is jelenti. Turanga az idő, ahogy rohan, mint a vágtató ló, az idő, ahogy pereg, mint homokórában a homok.

Turanga a mozgás és a ritmus. Turangalílá tehát egyszerre mindent jelent: szerelmi dalt, himnuszt a boldogsághoz, időhöz, mozgáshoz, élethez és halálhoz” – írja a címről a komponista, aki szerint a mű „az idő, a ritmus hatalmas polifóniája”.

A tíz tétel sorozata nem alkot lineárisan elmesélhető cselekményt, sokkal inkább a szerelemről és a halálról szóló szürreális meditációk füzéréről van szó.

Roger Muraro 1959-ben Lyonban született. Szaxofonozni tanult, majd autodidakta módon zongorázni kezdett.

19 évesen felvették a Párizsi Konzervatóriumba, ahol Yvonne Loriod növendékeként megismerkedett Olivier Messiaennel, Loriod férjével. Hamarosan a francia szerző műveinek avatott tolmácsolójává vált.

A Messaen-életmű valamennyi szólózongorára írott művét lemezre játszotta: a hét CD-ből álló album 2001-ben jelent meg.

Muraro zongoraművészi pályájához nagy nemzetközi versenygyőzelmek fűződnek, egyebek mellett megnyerte a moszkvai Csajkovszkij és a pármai Liszt-versenyt is.

Repertoárjába tartoznak Muszorgszkij, Ravel, Albeniz, Rahmanyinov, Debussy, valamint Beethoven, Chopin, Liszt és Schumann művei.

Szólistaként olyan karmesterekkel dolgozott, mint Zubin Mehta, Seiji Ozawa, Pinchas Steinberg, Marek Janowski, Valerij Gergijev vagy Kent Nagano.

Szerző
Frissítve: 2014.12.03. 22:02

A szögesdróton innen és túl

Publikálás dátuma
2014.12.04. 06:45
Ivaskovics Viktor és Sőtér István az egyik jelenetben
Hihetetlen történet azé a fallal kettészakított falué, ami több országhoz is tartozott, egybefonódó életeket választott ketté. Zelei Miklós írt a témából abszurd darabot, Zoltán újratemetve címmel. A Nemzeti Színházban látható, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Eszelős abszurd, erős, fájdalmas valóságalapokon. „Kis berlini falnak” is hívták, azt, ami egészen 2005-ig kettészelte és elzárta egymástól egy falu két oldalát, Kisszelmencet és Nagyszelmencet.

A történet szinte hihetetlen, a határt a falu főutcáján húzták meg. Ez a település 1920-ig a magyar királysághoz tartozott, ekkor viszont Csehszlovákiához került.

Zoltán azt hagyja végrendeletül, hogy a menyasszonya mellé temessék FOTÓK: EÖRI SZABÓ ZSOLT

Zoltán azt hagyja végrendeletül, hogy a menyasszonya mellé temessék FOTÓK: EÖRI SZABÓ ZSOLT

Az első bécsi döntés után újra Magyarországhoz csatolták. A második világháborút követően, amikor a Szovjetunió bekebelezte Kárpátalját, az ikerfalu kisszelmenci része már hozzátartozott, Nagyszelmenc pedig ismét Csehszlovákiához.

És bizony még a rendszerváltás után is ott állt az áthatolhatatlan, sajátos vasfüggöny a falu főutcáján, amíg a helyén meglehetősen későn, 2005. december 23-án, megnyitották a határátkelőt.

Hogy végre megnyílt, abban része volt Zelei Miklós író-újságírónak, aki vagy húsz évig szívósan küzdött azért, hogy ez a nemzetközi viszonylatban is tarthatatlanná,kínossá vált állapot, végre, valahára megszűnjön.

Könyvet is írt a históriáról, A kettézárt falu címmel, ami 2000-ben jelent meg. És színdarab is született a témából, Zoltán újratemetve címmel, ennek ősbemutatója tavaly nyáron volt a zsámbéki színház, a beregszászi teátrum, és a Nemzeti koprodukciójában, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Azóta nem játszották a produkciót, ami most felújított formában a Nemzeti Színházban került bemutatásra, a Gobbi Hilda Színpadon.

Zelei az abszurd történetet még abszurdabbá tette. Zoltán Zoltánovics Zoltán elsőrangú borjúgondozóról írt, aki szovjet állampolgárságú magyar, és éppen mielőtt összeházasodna, elviszik  gulágra.

A határ túloldalán rekedt menyasszonya a bánatába pusztul bele. Zoltán pedig azt hagyja végrendeletül, hogy a menyasszonya mellé temessék. És ekkor indul a faluja béliek kálváriája.

Megpróbálják átvinni a halottal teli koporsót a határ túloldalára. De persze újra és újra elakadnak, falakba, határőrökbe, mindenféle marcona, útjukba álló emberekbe ütköznek, akiknél a szabály az aztán szabály, és még a megvesztegetés fegyvere is csődöt mond.

Vidnyánszky különböző alakzatokba rendeződő csoportmozgásokkal ábrázolja a falu népét, azt, ahogy lendülettel nekirugaszkodnak a reménytelen feladatnak, a kudarcok után megint és megint megpróbálnak bízni, erőt gyűjteni a következő nekirugaszkodáshoz.

Néha a félelem, a rettenet ül ki az arcukra, a megalázottság döbbenete, hogy már maguk sem hiszik, hogy se kérlelés, se korrupció, se semmi nem használ. Puskát lehet fogni rájuk, le lehet üvölteni a fejüket.

Vámvizsgálatnál akár a legintimebb helyeken is összevissza lehet őket taperolni, és a sárga földig lehordani valamennyiüket, többször tudatosítani bennük, hogy bármit is csinálnak, ők csak akármikor sárba taposható alattvalók.

Na jó, nem mondom, hogy a ruhájuk alatt, sőt a testrészeik között, nem próbálnak csempészni, amit csak lehet, akár még a koporsóba is kerül kábítószer.

De ahol ilyen irracionális, vagy a maga szempontjából ennyire otrombán racionális a hatalom, ott természetes, hogy megpróbálják kijátszani az emberek, a kerülőutat célravezetőbbnek tartják az egyenesnél.

Miközben elemelt, kimondottan stilizált a játékmód, a beregszászi színészek arcán valóságos megszenvedettség látszik. Érződik, hogy akár még mindig nem sétagalopp számukra egy- egy határátlépés, hogy az elnyomógépezet működését, és a rájuk gyakorolt hatását, személyes tapasztalatok alapján ismerik.

Ettől még a produkció elnyújtott, epikusságba hajló, gyakran jelenetekre szakadozik, olykor már-már etűdsorrá válik. Időnként, a szerző szándékának megfelelően, nevetünk azon, amin alapvetően sírni kellene, aztán jönnek gyomorszorító részek, majd kevésbé érdekesek, esetleg önismétlések.

Az utolsó félóra, amikor szürreális jelenetsorban láthatjuk a Tarpai Viktória és Rácz József által megszemélyesített halott pár megelevenedését, visszafiatalodását, a körülmények közt álomba illő, irreális boldogságát, nagyon fölerősödik.

Érzékelhetővé válik a vágyak és a lehetőségek közötti áthidalhatatlan szakadék, ami életeket tör derékba, torzulások tömkelegéhez vezet.

Olyan a díszlet, hogy szögesdrót választ el bennünket a színészektől. Azon keresztül látjuk őket, mintha mi is végzetesen el lennénk határolva tőlük. Aztán legvégül, amikor már bomlik a fal, a remények szerint tágulni kezdenek a lehetőségek, páran nekifognak a szögesdrót lebontásának.

A nagyja azonban ott marad. Ha a valóságban nem is, de a szétroncsolt lelkekben, lehetetlenné tett kapcsolatokban és életekben igen.

Szerző

Giró-Szász és Lázár - Lakást is egymás közt

A lakás, amit Lázár János a 10 éves kisfiának vett, korábban Giró-Szász András sógor-üzlettársáé volt - tudta meg a 444.hu.

Korábban Serfőző Péter, Giró-Szász András kormányzati kommunikációs államtitkár, és hihetetlenül sikeres üzletember sógora és üzlettársa volt annak a lakásnak a tulajdonosa, ami áprilisban került Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 10 éves kisfiának tulajdonába.

Serfőző mostanában elég sokat szerepel a lapokban, miután kiderült, hogy közös szállodás bizniszben vannak Giró-Szász államtitkárral.

A tulajdoni lapok szerint a 117 négyzetméteres svábhegyi lakásnak 2010-ig volt Serfőző a tulajdonosa, aztán az ingatlan az Unicredit Bankhoz került, és így Lázárék idén valószínűleg a banktól vásároltak. Ettől még Serfőző a kis Lázár szomszédja lesz (már ha a gyerek odaköltözik a Svábhegyre valamikor), neki ugyanis van egy másik lakása is ugyanabban az épületben - tudta meg a portál.

Giró-Szász azt állítja: sem arról nem tud, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter mit vásárolt, sem arról, hogy a sógora kinek mit adott el.

A teljes cikket itt olvashatja!.

Szerző