Dalok szárnyán eltérítve

Kisuvickolt, csillogó-villogó zenés mese Fazekas Csaba második nagyjátékfilmje, a Swing. A színészgárda elragadó, Törőcsik Mari, Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska és Kulka János viszi a hátán a vászonra tett csengő-bongó tévéshow-t.

Kisuvickolt, csillogó-villogó zenés mese Fazekas Csaba második nagyjátékfilmje, a Swing. A színészgárda elragadó, Törőcsik Mari, Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska és Kulka János viszi a hátán a vászonra tett csengő-bongó tévéshow-t.

Szédületes ritmusok, szédületes zeneszámok, szédületes ruhák, szédületes show-elemek – mindez ott van a Swing című legújabb magyar filmben, plusz szédületes színészek előadásában, de valami nagyon-nagyon hiányzik belőle.

Az a valami, amit a rendező-forgatókönyvíró, Fazekas Csaba tíz év előtti első nagyjátékfilmjében, a Boldog születésnapot!-ban nagyon tudott.

Az itt és most tüneményes élménye, a „közöm van hozzá”-életünk egyszerre mosolyogni való és melankolikus, tündéri és reális, testileg-lelkileg megfogható jelenléte a szereplőkben és a történetben. Szeretni való, humoros botladozás a nagyon is jelenvaló jelen zűrös álmaiban.

A Swing olyan, hogy bárhol játszódhat. Bárkivel megtörténhet. A dalok és a történet-klisék mindenütt otthon vannak. Tehát valójában sehol sem a „miénk”.

Az az egykori összetett érzékenység, magyarán az egyéniség hiányzik a Swingből. Pedig micsoda igazi lehetőség egy olyan tehetséges, nagy beleérző képességű rendezőnek, mint Fazekas Csaba egy olyan sztori, ami négy sors tépázta nőt sodor össze egy nyárra!

Fazekas kitalált magának egy sztorit, ami első filmje alapján tökéletesen testhezállónak gondolható, mert a felállás épp azt a mosolygós-szomorkás-humoros alaphangot ígéri, mint ami az első filmjét olyan szerethetővé tette.

Egy pályáról kikopóban lévő idős díva szárnyai alá vesz három elveszettnek látszó nőt, akiket összeköt az életük válságos állomása és az éneklés iránti szenvedély.

Egyikük egy régmúlt tévés tehetségkutató sikerébe kapaszkodik, de minden lehetőségből kifutva érkezik a kisfiával Budapestre. Másikuk énekművészi múlttal és harmincévi házassággal a háta mögött hagyja ott hűtlen férjét és jómódú életét.

A legfiatalabb az óvodai gyerekdalok helyett színpadi fellépések sikeréről ábrándozik, de a megvalósításhoz nincsen bátorsága.

Ebből a véletlen által összeterelt társaságból próbál az idős díva együttest faragni, méghozzá egy hivatásos művészként abszolút profinak számító transzvesztita előadó segítségével.

Ezután már semmi akadály nem áll útjába a frissen alakult Swing Angels nevű énekegyüttesnek, hogy nekivágjon a nyári Balaton körüli turnénak.

Lendületes énekszámok, csillogó-villogó ruhák, bárok, színpadok, rendezvények pulzáló fények, sziporkázó helyszínek sorjáznak a vásznon, és összekötőanyagnak hozzájuk mellékelve vannak mindenféle történések, amik még beleférnek egy vígjáték közhely-szótárába.

Az ember nehezen szabadul a gyanútól, hogy ez a kisuvickolt, dalos show az alkotófolyamatba beiktatott idegenkezűség következményeként lett eltérített végtermék, filmből tévé-show.

Fazekas bájos iróniájának nyoma veszett, a show látványosságait egészen meseszerűvé gömbölyített, happy (!) fordulatok igyekeznek történetté maszkírozni.

Ebből a dramaturgiai habarcsszerűségből csak néhány jelenet ugrik ki, mutatva, mit tud Fazekas Csaba, amikor azt csinálja, ami a hozzáillő történet.

Az egyik ilyen az idős dívához, a csodálatos Törőcsik Mari figurájához kötődik, aki olyan gyönyörűen adja elő búcsúdalát, hogy az ember szíve-lelke összefacsarodik.

Miközben ott él és mozog a bizarr humorú környezet, a transzvesztita bár frenetikusan jól kitalált férfikórusa a fehér pávatoll-legyezők erdejével.

Példásan jó jelenet, ezt tudja egy jó rendező. Ahogy a kiürült kórházi ágyon gubbasztó nők gyásza is igazi szép pillanat, úgy igaz, hogy egyszerre sírós és nevetős is.

A legkülönösebb élmény, hogy a film ugyan nem az igazi, jórészt hiányzik belőle a rendező, de a színészek magukkal ragadóak. (Amiben persze ott a rendező is, tudjuk.)

Ha valamiért, a kiemelkedő színészi teljesítményekért és pillanatokért fogunk emlékezni a Swingre. Emberemlékezet óta nem készült nálunk ilyen film, amelyben egyszerre négy női főszereplő jelenik meg, a Swing ilyen.

Törőcsik Mari a főszerepek között csak mellék, de egyszerűen bámulatos, ahogy egy pillantás, egy gesztus, néhány szó erejével elénk állít egy teljes sorsot.

Névrokona, az ifjú tehetségként már sok dicséretet bezsebelt Törőcsik Franciska sztorija, a színpadra vágyó pályakezdő óvónő szerepe a legcsenevészebb, de állja a sarat, noha a romantikából is inkább közhely jutott ki neki.

Ahogy Ónodi Eszter, bár övé a középponti figyelem, még féltékeny szerelemes nőként sem kapott olyan gazdag, vagy inkább igazi lehetőséget, mint a rendező első filmjében, de szépsége és személyiségének belső varázsa csodával határos módon kitölti a képmezőt akkor is, amikor a szerep üres.

A harmadik grácia Csákányi Eszter, akit ritkán látunk a mozivásznon (igaz, az Utóéletben fontos szerepe volt nemrég), a megcsalt, öregedő feleség szerepében lefegyverző.

A humor, a dráma, az önsajnálat és az önirónia olyan finom kevercsét állítja elő, hogy neki a hihetetlent is elhisszük.

És Kulka János transzvesztitaként erős sminkkel, neccharisnyás lábakkal, igazi hab a tortán. A szerepe töredezett, de az alakítása kiugró, ahogy az egy nagy teremtő művészhez illik. Ha lesz, miattuk lesz beszédtéma a Swing, minden hiányérzet ellenére.

(Swing ***)