vizsgálat;szja;földművelésügyi miniszter;parlagfűirtás;

2014-12-08 19:00:00

Parlagfűirtás - Még mindig a pénz nyomában

Vizsgálatot rendel el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a parlagfű-mentesítéshez kötődően, az összegek vitatható felhasználásával kapcsolatban - közölte a minisztérium sajtóirodája.

A közleményben kiemelik, hogy parlagfű-mentesítésre a kormány 2010 és 2014 között közvetlen és közvetett módon 52 milliárd forintot fordított, ez "lényegesen meghaladja az állampolgári szja-felajánlások összegét".
Emlékeztettek arra is: újra a minisztérium rendelkezésére áll az eredetileg a felajánlásokból származó 642 millió forint, amelyre pályázatot írtak ki.

Kedden írt arról a hvg.hu, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2009-ben a kiemelt előirányzati célként a parlagfű elleni harcra felajánlott személyi jövedelem adó 1 százalékából összegyűlt 1,1 milliárd forintot nem a célnak megfelelően használta fel. A Parlagfűpollen No Társaság 2013-ban közérdekű adat kiadása iránt pert indított a minisztérium ellen, az adatok egy részét idén szeptemberben, a többi részét pedig novemberben adta ki a tárca a civil szervezetnek. A HVG azt írta: az adatok szerint az 1,1 milliárd forintból 642 millió forintot a tárca átcsoportosított, és egyebek mellett közüzemi számlákra, informatikai, valamint irodai eszközökre fordította.

A HVG először szeptemberben, az adatok első részének kiadása után foglalkozott a témával. A kormány november végén a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 642 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el parlagfű elleni közérdekű védekezésre.

A minisztérium csütörtökön azt közölte: még ebben az évben 642 millió forintos kerettel pályázatot írnak ki civil szervezeteknek közterületek parlagfű-mentesítését segítő eszközök beszerzésére. A Parlagfűpollen No Társaság közleményben tiltakozott ez ellen, mint írták, mivel a parlagfű legalább 90 százaléka nem köz-, hanem mezőgazdasági magánterületeken nő, "nagy a veszélye annak, hogy a pályázat útján megszerzett eszközök nem valós parlagfű-mentesítést szolgálnak majd".

Az LMP csütörtöki közlése szerint a párt hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a parlagfű irtására szánt felajánlások "elherdálása" miatt. Az ellenzéki párt szerint kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, de a hivatali visszaélés és a költségvetési csalás gyanúját is felveti, hogy a felajánlásokból származó pénzt többi között elbocsátások finanszírozására, számítástechnikai eszközökre, cipőtisztító gépre és bőrtáskavásárlásra költötték.