Mészöly Kálmán;Szőke szikla;életregény;

2014-12-09 13:31:00

Szőke szikla - Mészöly Kálmán életregénye

Megjelent a Mészöly Kálmán - A Szőke Szikla életregénye című könyv, amely a 61-szeres válogatott labdarúgó, korábbi szövetségi kapitány pályafutását mutatja be.

"Lehetett volna vidámabb is ez a könyv, ennek ellenére rendkívül büszke vagyok a sportbeli életemre" - nyilatkozta a keddi bemutatón a Mészöly Kálmán, aki Sinkovics Gáborral közösen írta a művet. 

Több korábbi pályatársa üdvözölte az eseményen a 73 éves Mészölyt, aki könnyeivel küszködve tudott csak belekezdeni beszédébe. Büszkén jegyezte meg, hogy bár a válogatottsági rekorder Bozsik József 101 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, számára 122 alkalommal játszották el a Himnuszt, ugyanis játékosként és szövetségi kapitányként is 61 mérkőzésen képviselte az országot. A nagyszerű centerhalf később már jókedvűen elevenített fel egy-egy, a könyvből kimaradt történetet is, például Farkas Jánosról, a válogatottnál történt italozásokról, valamint bundamérkőzésekről is mesélt.

A bemutatón megszólalt a legendás sportriporter és a Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke, Szepesi György, valamint Mészöly Kálmán egyik kedvenc játékosa, Nyilasi Tibor is.  "Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy fiatalabb játékosként végigélhettem a magyar futball egyik aranykorát, ugyanis a Ferencvárosban Albert Flórián, a válogatottnál pedig Mészöly Kálmán mellett ülhettem" - mondta Nyilasi Tibor, a Szőke Szikla által irányított nemzeti együttes csapatkapitánya.

Mészöly Kálmán 1959 és 1972 között erősítette a Vasast, amellyel négy bajnoki címet nyert. A válogatottal részt vett az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságon, valamint az 1964-ben bronzéremmel zárult Európa-bajnokságon. Szövetségi kapitányként először 1980 és 1983, majd 1990 és 1991, harmadszorra pedig 1994 és 1995 között ült a nemzeti csapat kispadján. Irányításával a magyar együttes kiharcolta a részvételt az 1982-es spanyolországi világbajnokságon.