Apám és a sárga irigység

„A személyeskedést érintő mondataira nem kívánok reagálni, úgy gondolom, hogy ezt vagy az irigység, vagy a politikai haszonszerzés generálja” – torkolta le Tállai András, a nemzetgazdasági államtitkár Schiffer Andrást. Az LMP-s politikus, parlamenti felszólalásában a feudális hűbéri-vazallusi rendszer éledezését vélte felfedezni a mai Magyarországon. A miniszterelnök felcsúti kirándulására utalt, ahol meglátogatta „vazallusait”, Flier János és Mészáros Lőrinc uradalmi állat-farmját. És sorolta tovább a neveket, a hódmezővásárhelyi Sánta János trafikos, az energetikai piacon Garancsi István kaszált nagyot, Andy Vajna a kaszinók milliárdosa, a testre szabott, törvényi szabályozás következtében. „Ők az új hűbérurak”- állította Schiffer, „a jogalkotói eszközzel történő kijelölésük nem más, mint új hűbéresség, az intézményesített korrupció”, amiről Tállai államtitkárnak nem a korrupció maga, de egyből az irigység jutott az eszébe: Schiffer irigy. Az irigy, meg ki tudja mire képes.

Ne gondoljuk, hogy Tállai államtitkár valamiféle rutinból válaszolt, papírról olvasta fel szavait. Az irigység emlegetése valamiféle kommunikációs trükk lehet. Az elkeseredett, a felháborodott, a dühöngő, a tiltakozó, a tüntető állampolgárt nevezzük(!) irigynek. Megalázó, nevetséges és szánalmas. Ennek ellenére a mutatvánnyal többen is próbálkoztak a közelmúltban. Tudjuk, a miniszterelnök elégedetlen a párt kommunikációs teljesítményével – ezzel magyarázza a népszerűségvesztést -, és hiszi is, talán okosabb lealázni a tiltakozót, mintsem emberszámba venni.

Pokorni Zoltán a Hír-Tv-nek adott interjújában azt hiányolta, hogy pártja nem képes kellő hatékonysággal meggyőzni az embereket arról, hogy milyen helyeselhető elképzelések alapján születik meg egy-egy politikai döntés. Körültekintőbben, meggyőzően kellett volna felvezetni például a netadót. Mégsem ebbe az irányba látszik elmozdulni a „kommunikációs stratégia”, sokkal inkább Orbán Viktor, minket óvatosan, de eltökélten lehülyéző koncepciója érvényesül. (A miniszterelnök a netadóval kapcsolatosan elmondta, hogy a kormány a távközlési adót szerette volna kiterjeszteni, de az emberek félreértették, és az „internet megadóztatását látták benne”, pedig dehogy! Mert buták és irigyek, de ez már csak én fűzöm hozzá.)

Pokorni Zoltán, a fent idézett interjúban közvetett módon, de a veszélyérzetét elvesztett politikustársait is megpróbálta észhez téríteni, hogy állítsák le provokatív akcióikat. Ha nem is közvetlenül, de áttételesen az emberek felháborodására utalt - ő nem nevezte irigységnek –, később agyonidézett mondataival. Lényegében nem helytelenítette, rendben lévőnek, elfogadhatónak tartja, hogy a nem csekély politikusi fizetésen, költségtérítéseken, meg egyebeken, ki-ki drága villát vásárol, Új-Zélandra Rolling Stones koncertre utazik, haverral, és titkárnőstül, rendben, de ne dicsekedjen vele, most nem olyan időket élünk! Arra int mindenkit, hogy senki ne „urizáljon”, mert amit eddig eltűrt a közember, azon most fölháborodik, és gyanakodni kezd. Kis rést ütött a hajón az amerikai korrupciós tudósítás, szivárogni kezdett, „és ezt a vizet most meg kell szüntetni” – vagy micsoda. A lényeg, nem urizálni, mert az emberek fölháborodnak, korrupcióra gyanakodnak, a párt népszerűsége meg a mélybe zuhan. Mondott mást is, de azt nem említette meg, hogy például nem illik a vidéki dácsa mellé, privatizált közpénzből kupolás foci-szentélyt építeni.

L. Simon László államtitkár az ATV-nek adott interjút. Nem az urizálós viselkedéskultúrát kárhoztatta, hanem a vacak sajtót. Fölhergelik az embereket, ezúttal hivatali főnökét, Lázár Jánost vették célba bértollnokok. Most nem az utólag kifizetett külföldi kirándulásról, a háromnapos, két éjszakás angliai kalandról, a svájci túráról, vagy az időközben lemondott huszonvalahány milliós fácánvadászatról van szó, csupán egy ártatlan mozdulatot tranzitált hatalmas skandalummá a sajtó. Egy parlamenti riportfotón Lázár szinte előzékenyen hallgatja az őt atyailag kezelő Trócsányi minisztert, s az öltöny ujja alól kivillan ”a” karóra. L. Simon szerint a politikusnak is joga van magánélete, amit a sajtónak tiszteletben kellene tartania. Eddig rendben is lenne, de érdekes fordulatot vesz az okfejtés: „Nem a politikusok emelgetik fel a karjukat és mutogatják, hogy az órájuk, hogy tessék lefotózni, milyen órát örököltem a dédpapától, hanem lefotózzák, és utána nem átallják azt írni, hogy XY Rolex órát villantott.” És jön a régi trükk, a nép hergelése „a rossz ösztönökre, az irigységre való rájátszás”. Egy Rolexre fel sem szisszen már az ember, de bizony elfogja a sárga irigység Lázár kisfiának hatvanmilliós lakásának hírére.

A miniszterelnök nem az irigységre játszik. Nem hivalkodik vagyonával. Ki tudja, honnan veszi a vezető olasz hetilap, a L’Espresso, de azt állítja, hogy az ország öt leggazdagabb embere közé tartozik a miniszterelnök. Orbán „apámuram”: „Ügyes. Nepotista. Megalomán. Autoriter. Nagyon populista. Így tartja kezében az országot” – véli a hetilap. Bajos lenne pontosan megállapítani vagyonát, mert az LMP vagyonosodási koncepcióját leseperték az asztalról. Papcsák Ferenc szerint, a gyarapodó politikus-rokonokat is becserkésző vizsgálat nem tenne jót a közbizalomnak. Ezzel egyet is érthetünk.

Jobb nem tudni, nehogy lábra kapjon a sárga irigység.