Borkai Zsolt;Magyar Olimpiai Bizottság;Thomas Bach;

Most komolyan: nyári olimpia Budapesten?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt tervezi, hogy már januártól megkezdi az egyeztetéseket azokkal a lehetséges jelentkezőkkel, akik fontolgatják a pályázatot a 2024-es nyári játékokra. Az esemény iránt Budapest is érdeklődik.

"Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már január 15-én elkezdjük az egyeztetéseket. Meghallgatjuk a problémákat, majd megfogalmazzuk a tanácsainkat a jelentkezőket" - mondta Monte-Carlóban Thomas Bach, a NOB elnöke.

A 2024-es olimpia iránt érdeklődik a magyar főváros is. Amint Borkai Zsolt MOB-elnök szeptember 11-én bejelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es rendezésre.

A programok összeállításánál is rugalmasabb lesz a NOB, ezért eltörölték a 28-as sportági plafont. Eljött a gazdaságos olimpiák ideje.

A mostani döntés megengedi azt is, hogy nem csak egy országon belül lehessen egy olimpiát megrendezni, hanem határon átnyúlóan, akár két ország összefogásával meg lehet rendezni, ez olyan lehetőség, amivel az olyan jellegű városoknak, mint Budapest, megnő a pályázási esélye” – fogalmazott Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Minimum 10 milliárd euróra becsülhető egy olimpia megrendezésének költsége, amelyhez elengedhetetlen a sportlétesítmények, a tömegközlekedés, valamint a szálláshelyek fejlesztése.

Mindenesetre a 2024-es nyári olimpia helyszínéről 2017-ben Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Az Egyesült Államokban négy város (Boston, Los Angeles, San Francisco, Washington), Németországban két város (Berlin és Hamburg) vív belharcot a jelöltségért, de Budapest mellett Róma, Párizs, Isztambul, valamint Katar és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik.

Miután a 2016-os játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.