CIA;kínvallatás;

2014-12-09 19:31:00

Kínvallatás - a CIA a beismertnél kegyetlenebb volt

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél "sokkal kegyetlenebb" módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a "fokozott vallatások során", ezzel kapcsolatban félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz - állapítja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden ismertetett jelentése.

A dokumentum szerint a CIA titkos börtöneiben George W. Bush elnöksége alatt legalább 119 személyt tartottak fogva, akiknek mintegy harmadát vetették alá a vitatott vallatási módszereknek, amelyek legalább egy emberéletet követeltek. A foglyokat több hetes alvásmegvonással, pofozással, falhoz láncolással, szűk helyre való bezárással, alsó beöntéssel, jeges fürdővel, halállal való fenyegetéssel és három személy esetében pedig a vízbe fojtás imitálásával vallatták. 

Ez utóbbi eljárást Hálid Sejk Mohameddel, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások állítólagos kitervelőjével szemben 183 alkalommal gyakorolták. A kényszervallatási módszernek alávetett alanyok közül többeknél pszichikai bántalmak jelentkeztek.

"A fogalom bármely mindennapi értelmezése szerint a CIA foglyait megkínozták" - jelentette ki Dianne Feinstein, a bizottság elnöke.

Barack Obama elnök a dokumentum közzétételét követően azonnal elítélte "az amerikai értékekkel összeegyeztethetetlen" módszerek alkalmazását, amelyek szerinte nem szolgálták sem a szélesebb értelemben vett terrorelhárítási erőfeszítéseket, sem az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket. Obama közleményében leszögezte, hogy az eljárás már a múlté, és elnökként meg fogja akadályozni az ahhoz való visszatérést.

A jelentésből kiderült, hogy a vallatási eljárás végrehajtói 80 százalékban szerződtetett alkalmazottak voltak, hogy a CIA többnek is nyomát vesztette a 119 fogolyból, és hogy közülük többeket tévedésből fogtak el. Feinstein bizottsági elnök szerint a CIA és más hivatalos személyek Bush elnököt, Dick Cheney alelnököt, Donald Rumsfeld védelmi és Colin Powell külügyminisztert is félrevezették a módszerekről.

John Brennan, a CIA jelenlegi igazgatója kedden elismerte, hogy a titkos fogva tartások és a vallatások során követtek el hibákat, de vitatta a jelentésnek azt a megállapítását, miszerint a program ne lett volna hatékony, és azt állította, hogy annak segítségével merényleteket sikerült megakadályozni. Ez utóbbi állításával ellentmondott a vizsgálat megállapításainak.

Volt CIA-vezetők és szenátusi republikánusok szerint a jelentés "mazsolázott" a bizonyítékok között, azzal a céllal, hogy egy előre elhatározott következtetésre jusson. George Tenet volt CIA-igazgató azt állította, hogy az eljárás al-Kaida vezetők elfogásához vezetett és "több ezer amerikai életét" mentette meg. 

A kedden nyilvánosságra hozott dokumentum a CIA 6 millió iratára támaszkodó, 6700 oldalas szenátusi jelentésnek mintegy félezer oldalas, cenzúrázott kivonata. Magát a jelentést 25 évre titkosították. A dokumentum nyilvánosságra hozatalát megelőzően megerősítették az Egyesült Államok külföldi képviseleteinek, bázisainak és egyéb létesítményeinek őrizetét.

George W. Bush elnök 2002-ben titkos határozatban hagyta jóvá a CIA eljárását, amelyről először csak 2006-ban kapott jelentést. Annak az évnek a szeptemberében elrendelte a titkos börtönök bezárását és a foglyoknak a guantánamói fogolytáborokba történő szállítását.

A vízbe fojtást imitáló eljárás (waterboarding) alkalmazását már 2003-ban leállították, de a többi kényszervallatási módszert csak Barack Obama 2009-ben történt hivatalba lépését követően szüntették meg. A CIA 2005-ben megsemmisítette a kínvallatásokról készült videofelvételeket.