Fellángolt a bevándorlók elleni gyűlölet, a Kreml próbálja az előnyére fordítani a saját hatalmas kudarcát

A terrortámadás sokkja után a putyini rezsim Ukrajnát és a Nyugatot tette meg bűnbaknak.

Az orosz védelmi minisztérium szerint tíz nap alatt 16 ezren jelentkeztek szerződéses katonának Ukrajnába, hogy „bosszút álljanak” a Crocus City Hallban meggyilkoltakért

CIA-kínvallatás - Romániában voltak "központok"

A román hatóságok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően "tranzitközpontokat" bocsátottak a CIA rendelkezésére, de nem tudták, és "nem is nagyon akarták tudni", mire használják azokat az amerikaiak - közölte Ioan Talpes volt nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken az Adevarul portállal.

CIA-kínvallatás - A brit kormány a jelentés "szerkesztését" kérte

A brit kormány "módosításokat kért" az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vallatási gyakorlatáról szóló törvényhozási jelentésben az összefoglaló nyilvánosságra hozatala előtt - közölte pénteken a Downing Street szóvivője. Arról azonban, hogy e kérés pontosan mire vonatkozott, a brit miniszterelnöki hivatal illetékese nem tért ki, és ebben az ügyben több, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozat hangzott el Londonban.

Kínvallatás - a CIA a beismertnél kegyetlenebb volt

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél "sokkal kegyetlenebb" módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a "fokozott vallatások során", ezzel kapcsolatban félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz - állapítja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden ismertetett jelentése.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív