Fidesz;drogteszt;visszakozás;

2014-12-11 11:00:00

Kapkodás a Fidesznél: "mostani formájában" nem lesz drogteszt

A kifejezés, hogy "most tervezett formájában", ismerősnek tűnik, hasonlóképpen jelezte annak idején Orbán Viktor, hogy nem lesz netadó, legalábbis - ahogy a kormányfő árnyalta - "ebben a formában" nem lehet bevezetni azt. 

Kommunikációs bravúr lesz, ha a Fidesznek sikerül komoly veszteség nélkül visszalépnie a drogteszttörvénytől - írja a Népszabadság. Kormánypárti jogászok szerint sem születhet ugyanis alkotmányos szabályozás, ha az kötelezően vonatkozik az újságírókra és a politikusokra. 

„Sehogy. A törvény a most tervezett formában nem fog megszületni, Kocsis Máté javaslatát Trócsányi László igazságügy-miniszter és Gulyás Gergely sem tudná alkotmányosnak nevezni” – így reagált egy ismert fideszes politikus a lapnak arra, miként lehet alkotmányos a Fidesz kommunikációs igazgatójának a Fidesz-frakció által támogatott drogkontrolljavaslata. A kötelező jelleg az újságírók és a politikusok esetében alkotmányellenes, de sérti az emberi jogok európai egyezményét is – állította a lap forrása.

A személyi integritás része ugyanis, hogy senki sem kötelezhető rendszeresen ilyen vizsgálatra, ráadásul a mentelmi jog védi a képviselőket. Az újságírók esetében pedig nincs olyan regiszter, mely pontosan meghatározná az e foglalkozási körhöz tartozókat.

forrás: nol.hu