Most, hogy Orbán Viktor elérkezett arra a szintre, amely szinten nagyjából az általános iskola negyedik osztályában (angol tagozat) szoktak viccelődni, muszáj egy kicsit hosszabban elidőznünk a magyar miniszterelnök pillanatnyi állapotán. De előbb nézzük, mit is mondott a kormányfő a Blikk olvasójának kérdésére. A kérdés emígy hangzott: Tisztelt Orbán Úr, remélem nem fog fejet hajtani az USA bérencek követelésének. A válasz pedig így: Az amerikaiak a barátaink. Szó szerint a Jóbarátaink, ezért már nincs is szükségünk ellenségekre.
Nos, ez az, amit a még csak negyedik általánosba járó gyereknek nehéz megmagyarázni – és talán egynémely sportújságírónak -, hogy mások nevével nem játszunk. Orbán Úr azonban játszik - "Goodfriend" – és bizonyára azt hiszi, hogy ez a népeknek imponálni fog. És valószínűleg igaza is van; aki a fentebb idézett kérdést megfogalmazta, annak bizonyára imponált a miniszterelnök szellemessége; még talán most is fogja a hasát a nevetéstől.
Mi azonban ennél egy picit emelkedettebb stílust és humort várnánk a magyar kormány fejétől és mivel korábban nem tapasztaltunk hasonlóan alacsony színvonalat Orbántól, kénytelenek vagyunk ezt a megnyilatkozását a hanyatlás jeleként látni és láttatni.
Nyilván hiba lenne persze ebből az egyetlen jelből általános következtetéseket levonni, de talán ugyanilyen hiba lenne, ha elsiklanánk fölötte. Mert mit is látunk mostanság? Mit tapasztalunk azóta, hogy a Fidesz besöpörte idei harmadik választási győzelmét is? Körülbelül hasonló színvonalú politizálást, mint Orbán viccelődése, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy ez a politizálás nélkülöz minden – alpári – humort, viszont kifejezetten bőszíti az embereket. Mintha csak antiszimpátia szert szednének a fideszes potentátok; naponta állnak elő újabb és újabb olyan ötlettel, amellyel felhergelik a tömegeket, de ha ez nem lenne elég, mellé tesznek olyan mondatokat, nyilatkozatokat is, amelyekkel egycsapásra ellenszenvessé is válnak.
Vajon mi történhetett Orbánnal és csapatával? Igaz lenne a feltételezés, hogy a kormányfőt elhagyták képességei; hogy a barátban már ellenséget lát; hogy már nem tudja felmérni mi hoz hasznot és mi az, ami árt? Hogy nem pusztán az ízlésvilága ficamodott ki, hanem a reális helyzetértékelése is odalett? Kérdések ezek, amelyekre mihamarabb egyértelmű válaszokat kell kapnunk; azt még sem gondolhatjuk, hogy a párton belüli megkérdőjelezhetetlensége, ilyen állapotok mellett örökké tarthat. Lesz majd – elképzelhetően hamarosan – valaki, a Fidesz belső világában is, aki megfogalmazza ezeket a kérdéseket, vagy legalább megkérdezi azt, miért csinálunk mi ennyi hülyeséget és miért hisszük azt, hogy az emberek teljesen elhülyültek és mindent elhisznek nekünk. Lesz valaki, aki látja kint az utcán a tömeget és rájön arra, hogy ezekkel a tiltakozókkal szemben már nem lehet utcára ereszteni a békemeneteseket és rájön arra is, hogy főnökének – a miniszterelnöknek – nem csak humorérzéke szállt alá, már az országot sem tudja irányítani. És ebben a pillanatban, amikor ezt valaki ki meri mondani a párton belül is, már a Fideszt sem.
Akkor fogja észrevenni Orbán, hogy fogyadoznak a jó barátok…
