Nyolc tartomány jellegzetességei

Publikálás dátuma
2014.12.13. 09:10
FOTÓ: PÁLFALVI KITTI
Wang mester, akinek neve, mint az autentikus kínai konyha képviselőjének, fogalom nálunk, a héten nyitott egy új éttermet a belvárosban. Zuglóban közismert az a vendéglője, ahol van vagy százféle fogás, nagyok az adagok, és viszonylag olcsó. A most megnyílt, a Mandarin névre hallgató a kifinomultabb, kisebb adagokat felszolgáló, mert az a cél, hogy a vendégek minél többfélét végig kóstoljanak. 

Mindössze 15 fogás kapható, de ezek aprólékos műgonddal elkészítettek, és képviselik az óriási ország nyolcféle tájegységét, és így nyolcféle konyháját. Hiszen egészen máshogyan főznek például a tengerparton, ahol a friss halakat alig fűszerezik, és teljesen máshogy Szecsuánban, ahol a méregerős fűszerezés a szokásos. Akár kéthetente változik majd az étlap jelentős része, hogy újabb és újabb jellegzetes fogásokkal ismerkedhessünk meg.

Az étterem is erősen különbözik a zuglóitól. Nem uralják a festett sárkányok a falat, egy filozófus- író jókívánsága látható, gyönyörű betűkkel, a feketére festett felületen. A szinte natúr fa, a mélybarna tónusa uralkodik, a székek, az asztalok is a legegyszerűbb formájúak, mégis mutatósak, a nagy ablakokon jól ki lehet látni az utcára, illetve onnan be. Ellentétben a másik, nagy vendéglővel, ez kicsi, családias hely, mindössze 28-an férnek el benne. Arra törekednek, hogy a legjobb nyersanyagokkal, a legkorszerűbb technikával dolgozzanak.

Érződik a munkatársak lelkesedése, az ügyszeretet. Deák István például eredetileg építész-technikus, hathatós része volt a korábbi étterem kialakításában, ahogy a mostaniéban is. Már tulajdonképpen ügyvezető, ha nincs jelen a főnök, akkor helyettesíti bármiben. Megtanulva, hogy mire is van szükség, ő szerzi be például a magyar alapanyagokat a főzéshez, míg a Kínából származó dolgokért Wang a felelős. Körülbelül fele-fele az arány. A fűszerek zöme Kínából érkezik. A mindenki által ismert, kínai önkiszolgálókkal például az az egyik legfőbb baj, hogy nem tudják megvenni a megfelelő kínai alapanyagokat, így nincs is sok közük a kínai gasztronómiához.

Kántor Attila afféle mindenes, vendéglátós volt korábban is, azt mondja, hogy tulajdonoson kívül már minden volt a szakmában, mosogatott, koktélokat kevert, vagy éppen rendezvényszervezéssel foglalkozott. Aztán elcsábult az autóalkatrészekkel való kereskedés irányába, Deák István hívószavára tért vissza a vendéglátásba, amitől szerinte nem lehet szabadulni. Itt sokfélét csinál, a pultban akár megint koktélokat kever, pincérkedik is, ha kell. Jó svádájú, élményszerűen mesél az ételekről. Ami itt fontos is, hiszen a betérők zöme nem tudja, hogy melyik fogás pontosan miből áll.

A konyhai hadműveleteket pedig Jiang Huai Min irányítja, aki már Wang mester azóta megszűnt, Telepy utcai éttermében is állt a vártán, majd visszament Kínába, emiatt az új lehetőség miatt viszont megint Budapestre jött.

A tálalás egészen egyedi, valamennyi ételhez külön dizájn társul, sok a szép, míves kerámia, de vannak fából készült mutatós „alapzatok” is, amelyeken bizonyos fogások igen jól festenek. És persze jócskán rendelhetők különlegességek. A lágy szívkagyló például csak egészen északon fogható, salátát készítenek belőle tavaszi tekerccsel. Izgalmas a Gong Bao libamáj, ami darabkákból áll, és kehely formájú pohárban érkezik, szójaecetes édes mártással és zöldségekkel, amik valamennyi ételben felbukkannak, ha máshogy nem, díszítésként. Meglehetősen karakteres íze van a Wa Guan Fu Rong levesnek. Ez tojás ágyon sűrű csirkeleves, de nem csirke, hanem marhahúsgombócok meg trombita gomba lubickol benne. Szeretik keverni az eltérő húsfajtákat, van például olyan tésztából készült táska, ami sertés és csirkehúst vegyesen tartalmaz. A császári tofu leves királyrákkal, első ránézésre gusztusos előételnek néz ki, a pincér csak előttünk önti rá a forró levet. Érdekes az ízvilága a fekete rizzsel töltött párolt lótuszgyökérnek, amit a hozzáadott méz végképp édeskéssé tesz. A mangalica tekercsnek pedig a fokhagyma adja meg a bukéját. A kacsamellet kicsit túlsütötték, zaftosabb lett volna, ha rózsaszínű, rozé módra készül, de a rajta lévő szójaszósz, rizsbor és méz keverékkel így is figyelemreméltó. Az oldalas viszont olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva, fokozza a hatást a mellé tálalt kis, lila, ehető virág. Mindennek a betetézése a fehér, gömböcske alakú, őrült fekete szezámmal töltött mennyei nyalánkság, friss gyümölcsökkel párosítva, ami Mandarin meglepetés névre hallgat.

Az egész étterem meglepetés, ilyen mértékű kifinomultsághoz nem szokhattunk hozzá az itteni kínai vendéglőkben.

Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be a séf kalauzolásával.

Szerző

Az öreg hölgy Kolozsvárra látogat

Publikálás dátuma
2014.12.13. 09:00
Stief Magda a Cseresznyéskert Ranyevszkaja-szerepében FORRÁS: KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ
Stief Magda a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. Németországban él, ahol többfelé játszott is, és színiakadémián docensként tanított. Valaha nagy szerepeket alakított Kolozsváron, éppen amikor eljött, egész Romániában az év legjobb színésznőjének választották. És most visszatér Kolozsvárra, Az öreg hölgy látogatása címszerepét eljátszani, Tompa Gábor rendezésében. Január 7-én lesz a bemutató.

- Olyan szempontból tipikus a sorsa, hogy az erdélyi magyarok közül igen sokan szétspricceltek a világba.

- Hát igen, sokan elmentek innen. Én pedig már nagyon régen, ’71-ben.

- Miért döntött így?

- Vlad Mugur rendezővel dolgoztam a Három nővérben. Ő kapott egy útlevelet Olaszországba, és megkérdezte tőlem, hogy én is akarok-e egy kicsit kimenni. Ő a román Nemzeti Színház igazgatója volt, de akkoriban a rendezéseit betiltották. Ceausescu, amikor visszajött Kínából, a hatása alatt volt a kínai kultúrforradalomnak. Mondta, hogy nálunk is legyen kultúrforradalom. Fölhívatta magához az ország összes színházigazgatóját, volt egy nagy gyűlés. Ezen Vlad megértette, hogy sötét jövő következik. Olaszországi útlevél volt a zsebében. Ő már volt Olaszországban turnén a színházával. Mi a Három nővér után már együtt voltunk, de csak annyit kérdezett, hogy vakációra ki akarok-e vele menni. Tán még ő se tudta, hogy mi lesz ebből. Autóval mentünk ki, és Jugoszláviában egy árok szélén azt mondta, hogy ő látja, milyen lenne a jövője Romániában, de ennek ellenére, ha én azt akarom, visszamegyünk. Ő azonban legszívesebben nem menne vissza. Elég nehéz helyzetben voltam, mert a kislányom még Romániában volt. Arra gondoltam, hogy a lányom jövője szempontjából jobb lesz, ha kint maradok, és őt majd kihozom magamhoz. És ez így is lett.

- Önnek is volt mit ott hagynia, hiszen sokat játszott Kolozsváron. Abban sem lehetett biztos, hogy kint játszani fog.

- Egyáltalán nem, a mesterségemről le is mondtam. Vlad el is mondta nekem, hogy ez a rizikó, ha kint maradunk, lehet, hogy soha az életben nem fogok színpadra lépni. Miközben éppen akkor engem választottak egész Romániában az év legjobb színésznőjének. Ezt részint a Három nővérben Irina szerepéért kaptam, és még románul is játszottam Helénát Bukarestben, a Szentivánéji álomban. Végül elérkeztünk Olaszországba, ahol Vladnak több turné alkalmával is már óriási sikere volt, a legnagyobb színházakban játszottak, például Rómában éppúgy, mint Firenzében. Ezért azt remélte, hogy Olaszországban majd tud dolgozni. Csak éppen akkor az olaszoknál a kommunisták voltak uralmon, a kultúra területén. És, amikor meghallották, hogy Vlad talán sohasem akar visszamenni Romániába, már nem is álltak velünk szóba. Volt egy nagyon nehéz időszakunk, tisztítóban vasaltam, ő pedig úgy árult könyveket, hogy lakásokba kellett becsengetnie. Akkor nyomorogtunk, de hát rengetegen mentek ilyen nehéz időszakon keresztül, akik elhagyták az országot, nemcsak mi. Egy svájci orvos barátja mondta Vladnak, hogy miért nem megyünk Németországba, ott rengeteg a színház. Így kerültünk aztán Németországba. Vladot szerződtették a konstanzi állami színházba, ami a Bodeni tónál van, gyalog át lehet menni Svájcba. Csodálatos hely. Én is elmentem vizsgázni az igazgatóhoz, tudtam valamennyire németül, hiszen Erdélyben német óvodába jártam. Egy diáklány aztán Németországban elkezdett nekem színpadi beszédet tanítani. Később óriási karriert futott be, a müncheni színiakadémián tanárnő lett, és rendező. Nekem pedig jó nyelvérzékem volt, és ez óriási örömet okozott neki, és nekem is. Konstanzban végül nagyon sokat játszottam, és ez rengeteget segített nekem. Végleg ott maradtam volna. De az egyik kollégám azt mondta, hogy négy-öt év már elég volt, menjünk máshová is vizsgázni, nagyobb színházakba. Végül Bázelban fölvettek, de Bochumban is sikerült a vizsga. Választanom kellett. Bázel mellett döntöttem, ahonnan viszont egy év után az igazgató elment, mert nem kapott elég pénzt. De azt mondta, hogy tovább ajánl engem Zürichbe. Ott is föl akartak venni, de a bochumiak is változatlanul hívtak. Ott dolgozott a nagy Peter Zadek, aki forradalmasította a német színházat, én mondtam, hogy inkább odamegyek. Aztán Vladdal Münchenbe költöztünk, nem akartam, hogy a lányomnak annyifelé kelljen járnia, azt akartam, hogy ott fejezze be az iskolát. Vlad egész Németországban dolgozott, mindenfelé voltak szerződései. Ezért megengedhette magának, hogy Münchenben saját együttest alapítson, a saját nevén. Kis színházakban előadásokat csináltunk. Ezekhez már dotációt is kaptunk. Miután pedig Ceausescu megbukott, Romániában is készítettünk előadásokat, az év egyik felét ott töltve, a másik felét pedig Németországban. Gyönyörű előadásokat hoztunk létre Kolozsváron is.

- A Cseresznyéskertben például Ranyevszkaja volt. Ebben a produkcióban döbbenetes erővel eljátszhatta, hogy valami igen fontostól tán végleg el kell búcsúzni.

- Hát igen. Ebben az előadásban még a tapéták is leváltak a falról, abban a házban, amit a szereplőknek el kell hagyniuk. Amikor utoljára játszottuk a produkciót, egy darab tapétát elloptam, és berámáztattam. Ahogy az előadásban Ranyevszkajaként is téptem le tapétát, és vittem magammal.

- Miért Németországban él?

- Mert már ’71-től ott éltünk. Ott van a lányom, és most már három unokám. Ha jövök Kolozsvárra, nagyon jól érzem magam, örökös taggá választottak a színházban.

- Mugur már régen meghalt…

- 2001-ben. Nyugodtan halt meg, mert akkor már volt docensi állásom az egyik németországi színiakadémián.

- És most visszatér Kolozsvárra Az öreg hölgy címszerepét játszani. Ami idős színésznők jutalomjátéka szokott lenni.

- Igen, de rá kellett jönnöm, hogy ez a szerep nem fejlődik sehová. Ezért töröm a fejem, hogyan lehet ezt a szörnyeteg nőt, aki visszatér szülőfalujába bosszút állni, eljátszani. Vannak emberi oldalai is, ezeket keresem. Nekem gyönyörű élményeim fűződnek a kolozsvári színházhoz, csodálatos szerepeket játszottam, érzem, hogy szeretnek itt. És most én vagyok az, aki Münchenből idelátogat…

Szerző

A szeretet hullámhosszán

Publikálás dátuma
2014.12.06. 09:50
Fotó: Vajda József/Népszava
Lehet-e szeretetre építeni kormányzati politikát? Az igen válasz csak akkor adható meg tiszta lelkiismerettel, ha sikerül tisztázni, milyen szeretet az, amelyre építeni lehetne egy ország vezetését? Mert a szeretetnek nagyon sok formája van. Van, aki a pénzt szereti, van, aki a hasát és nagyon sokan szeretik önmagukat.

Nem szerencsés, ha a szeretetnek ezek a megnyilvánulásai államszervező elvekké válnak. Hazánkban nem okozhat problémát megtalálni azt a szeretetiránytűt, amely kellő bölcsességgel párosulva elvezethet az oly áhított Jó Állam felépítéséhez. Lévén nálunk a kereszténydemokrácia kormányzati tényező, a napnál is világosabb, hogy a keresztény felfogás szerinti szeretet lehet a kiinduló pont a döntéshozataloknál: a keresztények szerint az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat".

A kereszténységben a szeretet gyakorlati meghatározását legjobban. Aquinói Szent Tamás foglalta össze, aki szerint a szeretet nem más, mint a "másik javára történő szándék", az a vágy, hogy mások sikerrel járjanak, azaz hogy jó emberek legyenek. Miután Orbán Viktor abban látja történelmi küldetését, hogy helyreállítsa a keresztény Magyarországot, a keresztény Európát, nem lehet kétséges céljának eléréséhez a keresztényi szeretet gyakorlása útján vezethetne az út. Vezethetne! De nem vezet. Baj van. Miniszterelnökünk ugyanis célt tévesztett. Célt tévesztett, méghozzá nagyon. Nem letért a szeretet ösvényéről. El sem indult rajta. El sem indult, mivel a választási győzelme első pillanatától kezdve nem kormányozni, hanem uralkodni akart.

Uralma pedig a bosszúvágyra épül. Döntéseinél nem az a fontos, hogy az eredmény hazánk üdvére váljon, hanem az, hogy aki az útjába kerül, aki a begyében van, aki eddigi élete során akárcsak az óvodában is megbántotta, annak ne legyen többé maradása, nyugalma, azt megalázza, ellehetetlenítse, kiüldözze az országból. Mostanra egyre többen vannak azok, akiknek ezt a sorsot szánja. Mindazoknak, akik nem az ő szekerét tolják, vagy csak egy kicsit is mást szeretnének, mint amit ő akar. Mindazoknak, akiknek vagyona van, de nem tőle kapták, így nem tőle függenek. Mindazoknak, akiknek semmije nincs, a segítségére várnak, elhitték, hogy mindenható, és tényleg tenni kellene értük.

Így lettek üldözöttek mindazok, akik utána és előtte kormányt alakítottak, mindazok, akik akárcsak portásként feladatot vállaltak az ellenséges kormány munkájában, mindazok, akik saját erejükből vitték valamire, földet, trafikot szereztek, öregségükre pénzt tettek félre. Mindazok, akik megrokkantak, hajléktalanná váltak. Mindazok, akikről okkal vagy ok nélkül rossz emléket őriz. Útban vannak azok a szervezetek, azok a rendszerek is, amelyek nem akarnak megtörni akarata szerint, amelyek alkalmasak, képesek lehetnek megmutatni a kormányzati munka fonákságait, a vezetői alkalmatlanságot, a közpénzek elherdálását, a hatalom túlkapásait. Amelyek, alkalmasak, képesek kimutatni az elégedetlenséget. Így vált ellenséggé a sajtó, az oktatás, a civil szervezetek, az önkormányzatok.

Lehetséges, hogy fals az az állítás, miszerint a kormány nem a keresztényi szeretet útját járja? Hiszen "a senkit nem hagyunk az út szélén" üzenet mára megvalósulni látszik. Ennek jegyében hatalmazta fel az Országgyűlés az özvegyet, hogy megássa elhunyt házastársának sírját, és arra is, hogy saját kezűleg elföldelje az eltávozottat. Ennek jegyében törekedtek hajléktalan ügyben megkeresni a végső megoldást. Az eredmény látványosan közismert. A hajléktalan nem hogy az út szélén, a közterületen sem tartózkodhat életvitelszerűen. Ez továbbfejlesztett változata az elhunyt hozzátartozó rokon általi elföldelésének. A jogkövető hajléktalan vagy megássa a saját sírját és belefekszik, vagy megtanul állandó mozgás közben létezni. Szó, mi szó, a közterületen való életvitelszerű tartózkodás megvalósítására egyébként sincs sok esélye a hajléktalannak. Többségük nem főz (nincs mit), leszokott a tisztálkodásról (nincs rá lehetőség), a ruhamosásról (erre sincs mód). Sokan megtanulták viszont közülük a ruha alól elvégezni a kis- és nagydolgukat.

Talán, ha a közterület-felügyelők kutyával keresnék az illegális kapu alatt lakókat, és börtönbe záratnák az elvetemülteket, kevesebben fagynának meg a várható téli hidegben. A főpolgármester mindenesetre jól vizsgázott a választói előtt. Megtartotta ígéretét, és eltüntette a keresztény középosztály szeme elől azokat, akik lelkiismeret furdalást okozhatnának az elegáns jóllakottaknak. Van szíve azért a hatalomnak. Az alaptörvény még nem tiltja a közterületen, nyilvános helyen, közforgalmú közlekedési eszközön történő koldulást. Bár nem lenne meglepő, ha az adóhatóság csapna le azokra, akik "Önnek 20 forint nem jelent semmit, nekem viszont az életet jelenti" - hazug felirattal keltik azt a látszatot, hogy itt nem mindenkinek megy jobban, illetve adózatlanul gyűjtsenek vagyont ahhoz, hogy Szijjártó papához hasonlóan gondoskodni tudjanak gyermekükről.

A közmunka támasztja alá legjobban az állami gondoskodás nagyszerűségét. A közmunka ugyanis megvalósítja a társadalmi különbségek eltüntetésének ősi vágyát. Minden közmunkás, függetlenül attól, hány éves, függetlenül attól, mennyire iskolázott, azonos összegű, a megélhetéshez kevés, az éhhalálhoz sok díjazást kap. A közmunka nem ébreszt hiú reményeket senkiben. Keresztényi alázatra nevel. A közmunkából nincs mód feljebb kapaszkodásra, nem érdemes könyökölni. A közmunka újraéleszti a családias, hűbéresi kapcsolatokat. Mindenki függ attól a személytől, aki eldönti ki lehet, ki maradhat közmunkás. A hála magasztos érzése ismét gyökeret ver a liberalizmustól silánnyá vált lelkekben. Aki hálát tud rebegni hűbérurának, az nincs messze attól sem, hogy szíve elteljen hálával. A hálás ember pedig nem vonja kétségbe a hatalom felsőbbrendűségét.

Szinte lehetetlen felsorolni, mennyi mindent cselekedett már ez a kormány másokért, a felebaráti szeretetből kiindulva, a keresztény kormányzás jegyében: lehetővé tette, hogy tizenhat évesen elhagyja az oktatás útját, akit tanárai meggyőztek arról, úgysem viszi semmire, kár tanulnia. S persze, ha nem ért a szóból, akkor ki is lehet lökni a köznevelés rendszeréből. Lehetővé tette, hogy a rokkantnyugdíjas eldobja a mankóját (ez a kormányzati csodatétel!), és kiszabadítsa magát az állam gyámkodása alól. Ha mégsem jut munkához, méltósággal viselheti sorsát: „jobb állva meghalni, mint térden állva élni”.

Lehetővé tette, hogy, aki a régi, rossz, liberális törvények szerint idő előtt nyugdíjba vonult, újra ifjúvá váljon (ez is besorolható a csodák közé), s visszatérjen a munka világába. Ha nem járt sikerrel, osztozhat a rokkantnyugdíjas önbecsülésében. Megtiltotta, hogy nyugdíja mellett keressen az, aki nem tölt be miniszteri megbízotti pozíciót, nem bukott köztársasági elnök, csupán egy tanár, egy takarító a közszférában. Megakadályozva ezzel sokakat abban, hogy a mohóság bűnébe essenek. Népegészségügyi programként széleskörűvé tette a gyermekéhezést, megelőzve az elhízásukat, csökkentve az érrendszeri betegségek kialakulását, mentesítve ezáltal az amúgy is túlterhelt egészségügyet.

Miután a hálás nemzettől megkapta a folytatás jogát a miniszterelnök, lehetősége nyílik arra, hogy megvalósítson néhány további, az igazi keresztényi szeretetre épülő feladatot. Meg kell valósítani azoknak az üzleteknek a vasárnapi bezáratását, amelyek konkurenciái a haverok által működtetett üzlethálózatnak. Vissza kell állítani a sorkötelezettség intézményét, amelynek harminchat hónapos időtartama a legjobb eszköz a fiatalok munkanélkülisége csökkentésének. Mellesleg a sorkötelesek jól idomíthatóak, és munkájukért a közmunkásoknál is kevesebb bért kell fizetni. Korlátozni kell a fogamzásgátlók alkalmazását, visszaállítva ezzel a házasság eredeti rendeltetését.

Meg kell tiltani az abortuszt, valamint az önkielégítés minden formáját. Felvéve ezzel a harcot a népességfogyás ellen. Folytatni kell a munkaalapú társadalom totális kiépítését, "aki nem dolgozik, ne is egyék" elv következetes végrehajtásával. Folytatni kell a rend helyreállítását. Következetesen és vasszigorral fellépve mindazok ellen, akik nem értik az idők szavát és veszélyeztetik a közrendet, a köznyugalmat, így az óvodából, iskolából mulasztókkal, a rőzsetolvajokkal, a szomszéd zöldségét, gyümölcsét elcsenőkkel, az udvarukat elhanyagolókkal szemben.

Persze nem ismeretlen a hatalom számára a keresztényi türelem és megbocsátás, amikor a hatalom gyakorlóiról, azok családtagjairól, haverjairól, a vazallusi körről van szó. Az ő számukra a közpénzek elherdálása, magánzsebekbe irányítása, más tulajdonának megkaparintása, újraosztása sosem lehet törvénybe ütköző cselekedet. Törvény akár néhány nap alatt is születhet bármiről, ha ki kell vonni az arra érdemeset a nyolcadik (Ne lopj!) és a tizedik (Ne kívánd ami felebarátodé!) parancsolat alól. Mert a kétharmad még a Tízparancsolattal is megbirkózik.

Orbán minden cselekedetét a szeretet motiválja. A gond csupán az, hogy Orbán önmagán, a pénzen és a focin kívül csak a hatalmat szereti. Sőt a hatalmat szereti a legjobban! A hatalomért semmi sem drága. Megszerzéséért és megtartásért volt már néhány fordulat az életében. Így, ha a damaszkuszi útra ismét bebocsátást kérne és kapna, nem változna semmi. Megtette már pályafutása során nem egyszer, nem is kétszer ezt az utat. Köpönyegforgatásban tényleg jól teljesít. Ha kell, ismét végigjárja. Mint tudható, fáradozása hasztalan. Marad mindig, ami volt - farizeus.

Szerző