MÁV;vonatok;vasúti menetrend;

2014-12-14 10:48:00

Mától változik a vasúti menetrend

Mától változik a vasúti menetrend, amelyet a MÁV közlése szerint rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemez.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte, hogy a Volán-társaságok csupán kismértékű kiigazítással, a meglévő kapacitásaik fenntartásával hirdették meg az új menetrendet, amelyről a társaságok honlapján, és a nagyobb állomásokon lehet tájékozódni. A MÁV korábbi tájékoztatása szerint a Hosszú lépés nevű vonat Budapest és Sátoraljaújhely között a tanulmányi időszakban pénteken, visszafelé pedig vasárnap 24, illetve 35 perccel rövidebb menetidővel közlekedik, ezzel elsősorban a fővárosban tanulók számára lesz gyorsabb a közlekedés. 

Budapest és Baja között fél órával csökken a menetidő, a légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg az utat Kelenföld és Baja között. Budapest elővárosában a tavaly bevezetett, Kőbánya-Kispest-Kelenföld-Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között így az eddigi egy óra helyett már félóránként kínál közvetlen és gyors eljutási lehetőséget a vasúttársaság. Kőbánya-Kispestről vonattal és autóbusszal a ferihegyi repülőtér is elérhető. 

Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik. A Budapest-Pécs vasútvonalon - az első Dombóvárról induló és az utolsó Dombóvárra érkező vonat kivételével, amelyek az elővárosban csak Érd-felsőn és Kelenföldön állnak meg - változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok. 

A fővárosban tanuló pécsi diákoknak iskolai időben péntekenként Budapestről Pécsre, vasárnaponként pedig Pécsről Budapestre biztosít gyors eljutási lehetőséget a Zsolnay InterCity. A vonat Budapest és Dombóvár között a Rippl-Rónai IC vonattal együtt közlekedik. A keleti országrész és az osztrák főváros között átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai. A "Hortobágy" EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma. 

Újabb közvetlen nemzetközi vonat indul Budapest és Hamburg között Pozsony, Prága, Drezda és Berlin érintésével. A Budapest és Zürich között közlekedő Wiener Walzer EuroNight menetideje jelentősen rövidül, emellett mindkét városban kedvezőbb érkezési- és indulási időket kínál. Újra közlekedik közvetlen vonat Szófiába (Serdica) és Ljubljanába (Citadella EC) is. A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Thesszalonikibe is.

A nyári szezonban már heti háromszor indul közvetlen vonat Split-be, és újdonságként Rijekába is, emellett kettőre nő a közvetlen várnai összeköttetések száma is. Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik a korábbi Tisza expressz pótlásaként, Moszkvába pedig heti egyszer, Pozsonyon és Minszken át közlekedik az orosz vasút legmodernebb hálókocsija, amellyel már csak egy éjszakára lesz szükség az orosz fővárosba történő eljutáshoz.

A könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti és jövőre még több, korszerű, kényelmes elővárosi motorvonat áll forgalomba. A jövő év végéig mind a negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat forgalomba áll a fővárosi agglomerációs vonalakon, megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is. Az érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon és információt lehet kérni a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.