jótékonyság;adomány;Jónak lenni jó;

2014-12-14 19:06:00

Jónak lenni jó! - Már 167 millió gyűlt össze

Nagy összegű felajánlást tett a Demján Sándor Alapítvány a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában: a vasárnap 22 óráig összegyűlt több mint 167 millió forint adomány felével támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. 

A herendi tál 1 millió 450 ezer forintért, Bud Spencer csuklószorítója 410 ezer forintért, Tim Howard labdarúgó meze 250 ezer forintért kelt el. A kampányban összesen 167 millió 299 ezer 575 forint gyűlt össze - mondta el Csizmár Edina, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a vasárnap esti műsorban azt mondta: harmadik alkalommal is bebizonyosodott, hogy a magyar emberekben megvan a szolidaritás és szívesen adományoznak karácsony előtt. Emlékeztetett, hogy az Ökumenikus Szegélyszervezettel november 17. óta dolgozik közösen a közmédia a kampányban, és "sok száz ember munkája most beérni látszik."

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kiemelte: számukra az is fontos volt, hogy bemutathatták az adományozás kultúráját és a segélyszervezet munkáját. Hozzátette: "az összefogás az, ami nagy erőt tud adni és hihetetlen csodákra képes."

A vasárnapi műsorfolyam záróbeszélgetésében részt vett Schwab Richárd, a Demján Sándor Alapítvány kuratóriumi elnöke is, aki közölte, hogy az alapítvány a 22 óráig összegyűlt adomány felével támogatja a segélyszervezet munkáját. 

Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete előre felvett interjúban mondta el, hogy miért szeret a segélyszervezettel együtt dolgozni. Szakszerűnek és segítőkésznek jellemezte munkatársait, akiket mély hit motivál, de - mint mondta - ez a szellemiség a támogatói körre és a segélyezettekre is átragad. 

"A magyar társadalom nagyon megérdemli a dicséretet, mert az utóbbi húsz évben, ha van olyan terület, amelyben fényéveket fejlődtünk, akkor az a karitatív munka" - hangsúlyozta, hozzátéve: a magyar társadalom ezen a területen sokat tett, sokat fejlődött és nagy tartalékok is vannak még benne. 

A közmédia harmadik alkalommal indított gyűjtést: 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, tavaly pedig a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatni a befolyt adományokból.