Előfizetés

Az Ida lett a legjobb európai film

Publikálás dátuma
2014.12.15. 06:46
Marion Cotillard FORRÁS: MOZINET
Az Európai Filmakadémia több mint háromezer tagja döntött: az Ida című lengyel-dán alkotás a 27. alkalommal megrendezett versenyben a legjobb film lett, rendezője, Pawel Pawlikowski a legjobb rendező, illetve Rebecca Lenkiewicz-csel közösen a legjobb forgatókönyvíró is.

A rigai Európai Filmdíjak gáláján a közönségdíjat is ez az egy helyben álló kamerával forgatott fekete-fehér film nyerte el.

Hogy az erős jelöltek között valóban ilyen magasan a legjobb európai film-e az Ida, az kérdés, de az biztos, hogy nagyon erős érzelmi hatáselemekkel mesélte el két nő nyomozását múltjuk titkainak és a lengyelországi holokauszt idején történteknek a felfedésére. A különleges képi világért joggal kapta a legjobb operatőr, azaz a Carlo Di Palma-díjat az Ida két operatőre, Lukasz Zal és Ryszard Lenczewski.

A nem akármilyen versenymezőnyben mindössze a Két nap, egy éjszaka című Dardenne-mű rúgott labdába az Ida mellett, miután főszereplője, Marion Cotillard lett a legjobb színésznő. Az angol Mike Leigh nagyszerű Mr. Turner című életrajzi filmjének címszereplője, Timothy Spall nyerte el a legjobb férfi színész díját.

A legjobb vígjáték a Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl című olasz film lett. A filmkritikusok szövetségének (FIPRESCI) legjobb első filmnek járó díját az ukrán Miroszlav Szlabospitszkij filmje, A törzs kapta. A 20 kategóriában csak Szabó Simon A fal című rövidfilmjével volt jelen a magyar film, amely díj nélkül végzett. ez a mű azonban nem lett befutó.

Az Európai Filmakadémia életműdíját a francia Agnes Vardának ítélték oda, akit a Cleo 5-től 7-ig című művével tart számon a film világa. Az "európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez" kitüntetést Steve McQueen kapta meg.

Fölényesen győzött Abe

E.É.
Publikálás dátuma
2014.12.15. 06:40
Alacsonyabb volt a részvétel, mint két éve FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/BUDDHIKA WEERASINGHE
Biztosan győzött az exitpoll-felmérések szerint a japán kormánykoalíció a vasárnapi előrehozott voksoláson. A Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere, a buddhista Komeito párt az NHK televízió előrejelzése szerint kétharmados többséget szerezhetett, valószínűleg növelni tudta mandátumai számát. Abe Sinzo kormányfő a győzelmet felhatalmazásnak tekinti a japán gazdaság fellendítését célzó „abenomics” gazdaságpolitikája folytatásához.

A két évvel ezelőtti voksolásnál alacsonyabb volt a részvétel, a választásra jogosultak 52 százaléka járult az urnákhoz, hét százalékkal kevesebben, mint a 2012-es választásokon. Pedig már akkor is negatív rekordot értek el, a háború után általános választások közül akkor szavaztak legkevesebben, 59,3 százalékos volt a részvételi arány. A 48 ezer szavazóhelyiséget este 8-kor zárták, s azonnal hozzákezdtek a szavazatszámláláshoz. Az első részleges eredményeket éjfél után tették közzé, a végeredmény helyi idő szerint hétfőn reggel válik ismertté.

A japán alsóház mandátumainak száma a legutóbbi választási reform nyomán 480-ról 475-re csökkent, 295 egyéni választókerület mellett 180 mandátumot a szavazatok arányában osztanak szét. Összesen 1191 képviselő indult harcba a mandátumokért.

A szavazóhelyiségekből kilépett választók megkérdezése alapján készült exitpoll-adatok azt jelezték, a koalíció két pártja együttesen kétharmados többséget, legalább 317 mandátumot szerezhetett. Az NHK tévé felmérése szerint az LDP 275-306 képviselői helyet nyerhetett el, így akár eddigi 300 mandátumos rekordját is túlszárnyalhatja.

A Komeitónak 31-36 képviselői helyet jósoltak. Legutóbb, a 2012-es választásokon az LDP 295, a Komeito 31 képviselői helyet nyert el. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Japán Demokrata Párt legfeljebb csekély mértékben növelhette mandátumai számát, 61-87 képviselői helyre számíthat az exitpoll szerint, a többi ellenzéki párt ennél is gyengébben szerepelt.

Abe, aki biztosan nyert saját választókerületében, az alacsony részvétel ellenére is afféle bizalmi szavazásként értelmezi újabb győzelmét. Pénzügyminisztere, Aszo Taro, aki szintén meg tudta őrizni mandátumát, kijelentette: „A választási eredmény azt mutatja, hogy a szavazók pozitívan értékelték Abe kormányzásának első két évét.”

A volt kormányfő szerint az „abenomics” bevezetése még csak félúton tart, s nem kétséges, hogy folytatják, amit elkezdtek. Megtartotta képviselői helyét Abe nemrégiben korrupciós vádak miatt menesztett két női minisztere, Obucsi Juko és Macusima Midori is. Győzött a népszerű volt miniszterelnök, Koizumi Dzsunicsiro 33 éves fia is. „A győzelem ellenére nincs ok az ünneplésre. Folytatni kell a gazdaságélénkítést, s a pénzügyi rendszer megújítását” – nyilatkozta a Reutersnek Koizumi Sincsiro.

Abe azt követően döntött a parlament feloszlatása, a választások előrehozása mellett, hogy kiderült, a japán gazdaság recesszióba csúszott. Kisebb kormányválságot is átvészelt a kabinet, a konzervatív kormányfő népszerűsége visszaesett, az előrehozott voksolással ugyanakkor most Abe további négy évre bebiztosította hatalmát. A japán miniszterelnök több népszerűtlen lépésre készül.

Az áfakulcs 8-ról 10 százalékra emelését jövő októberre tervezték, de végül 2017-re halasztották. Jövőre várhatóan több atomreaktort is újraindít a tokiói kormány, a helyi lakosság tiltakozása ellenére. Jelenleg a 48 reaktor egyike sem működik, a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa nyomán valamennyit leállították. A választási győzelem nyomán a miniszterelnök várhatóan kezdeményezi a japán békealkotmány módosítását, a japán önvédelmi erők nemzetközi szerepvállalásának kibővítését.