Ausztrália;Sydney;túszok;Lindt kávézó;

2014-12-17 06:34:00

Gyász Ausztráliában

Ausztráliában gyászolják a hétfői szabadítóakció során elhunyt két túszt. Sydneyben, a Lindt kávézóban 16 óra elteltével vetettek véget a túszdrámának. Megölték az iráni származású túszejtőt, Man Haron Monist.

A kávézó vezetője, a 34 éves Tori Johnson, és egy 38 éves ügyvédnő, Katrina Dawson veszítette életét, emlékükre a Martin téren kondoleáló könyvet állítottak fel, s virágokat helyeztek el. Tony Abbott kormányfő és felesége is elhelyezett egy-egy csokrot.

A miniszterelnök értetlenkedését fejezte ki, hogy az ismert iszlamista szónok miért nem szerepelt a terroristagyanús személyek listáján. Man Haron Monis többször is összeütközésbe került a törvénnyel, felesége megölésében is bűnrészességgel vádolták, óvadék ellenében tartózkodhatott szabadlábon.

Akkor vált országosan ismertté, amikor gyalázkodó leveleket írt az Irakban szolgált ausztrál katonák családtagjainak. Helyi idő szerint kedd hajnalban indult meg a szabadítóakció a rendőrség kommandósai megrohamozták a kávézót. A rendőrség vizsgálja, mi lehetett az iráni menekült férfi indítéka, s hogyan tett szert fegyverre.

A rendőri vezetők nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy a két túsz hogyan halt meg, Monis lőtte-e le őket. Catherine Burn, a helyettes rendőrfőnök csak annyit mondott, minden túsz bátran viselkedett. Egyes hírek szerint Johnson le akarta teperni a túszejtőt, akkor lőtte le őt Monis.