pápa;Vatikán;audiencia;

2014-12-18 08:43:00

Egymillió-kétszázezer fizető hívő

 Egymillió-kétszázezer hívő váltott jegyet 2014-ben a Ferenc pápa által szerdánként a Vatikánban tartott általános audienciára - közölte szerdán a Pápai Ház prefektúrája.

Az egyházfő személyes titkárságaként működő vatikáni hivatal adatai szerint Ferenc pápa az idén 34 általános meghallgatást tartott a Szent Péter téren vagy a vatikáni audiencia-teremben. A Pápai Ház prefektúrája hangsúlyozta, hogy valójában sokkal többen voltak, mivel a Szent Péter téri audienciákon résztvevők húsz százaléka nem vált jegyet, és ülőhelyfoglalás nélkül a téren állva hallgatja a pápát. Az audienciákra a Vatikánban váltható jegyek ingyenesek.
A szerdai volt az idei utolsó általános audiencia.

Az egyházfő a hagyomány szerint szerdánként találkozik a hívőkkel. Kivételt jelent, ha a szerda ünnepnapra esik, a pápa nem tartózkodik a Vatikánban vagy nyár van, amikor néhány hétig szünetelnek az audienciák.
A legtöbben, 205 ezren, idén áprilisban, vagyis a húsvéti időszakban vettek részt a pápai audienciákon. Tavaly Ferenc pápa 30 általános audienciát tartott és ezeken 1 millió 548 ezren vettek részt.

XVI. Benedek pápaságának első évében, 2005-ben, a 32 általános audiencián 804 ezren voltak jelen. A második év 45 általános audienciáin valamivel több mint egymillióan.