rendőrség;LMP;kampányfilm;nők elleni erőszak;

2014-12-21 10:30:00

LMP: vonják vissza a rendőrségi kampányfilmeket!

A Lehet Más a Politika (LMP) nyílt levélben fordul Pintér Sándor belügy- és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez annak érdekében, hogy vonják vissza a nők elleni erőszak áldozatait felelőssé tevő rendőrségi kampányfilmeket, és állítsák le a vetítésüket a pécsi középiskolákban.

Ezt Szél Bernadett, az LMP társelnök vasárnap közölte az MTI-vel. Az ellenzéki politikus szerint a tiltakozások dacára a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság még mindig nem vonta vissza az áldozatokat hibáztató filmeket, sőt, a Belügyminisztérium kiállt mellettük, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig "lapít az ügyben".
Emlékeztetett arra, hogy az alapvető jogok biztosa a videókat bíráló nyilatkozatot adott ki, és számos szakmai szervezet tiltakozását fejezte ki.

Szél Bernadett hangsúlyozta, az LMP szerint a kormánynak egyértelműen el kellene ítélnie az áldozatok emberi méltóságát súlyosan sértő videókat, ezek vetítése a középiskolákban elfogadhatatlan.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság három videót tett közzé novemberben, amelyek a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzését célozták, de civilek szerint a videó azt sugallja, hogy maguk a sértettek is tehetnek arról, hogy megerőszakolják őket.