Szaúd-Arábia;olajkitermelés;

2014-12-22 10:02:00

Szaúd-Arábia nem csökkent

Szaúd-Arábia nem kívánja csökkenteni olajkitermelésének mértékét, függetlenül attól, hogyan döntenek a kérdésben más országok.

Ali al-Naimi olajügyi miniszter azt közölte, amennyiben az OPEC kartellen kívüli országok változtatnak a kitermelés mennyiségén, Rijádot ez a döntés nem befolyásolná. Az OPEC legutóbbi novemberi ülésén Szaúd-Arábia kezdeményezésére úgy döntött, nem csökkenti a kitermelést függetlenül az olaj árának zuhanásától. Emögött elsősorban gazdasági megfontolások állnak. A szaúdiak azt akarják elérni, hogy ne érje meg az olajkitermelés más országok számára, így Rijád piaci pozíciói javulhatnak azzal, hogy nem változtat a kitermelés korábbi mennyiségén.