hulladék;kórház;Amerika;Egyesült Államok;bush;George W. Bush;amerikai elnök;

2014-12-27 06:35:00

Kórházban töltötte a karácsonyt Bush

George H. W. Busht, a 41. amerikai elnököt légzési nehézségek miatt kedden szállították be az otthonához közeli houstoni metodista kórházba. Állapota orvosai szerint ezúttal nem válságos, mint 2013 januárjában, amikor krónikus bronchitise okozta erős köhögéssel vitték be, s két hónapig benn kellett feküdnie.

A szóvivői jelentés szerint ezúttal inkább elővigyázatosságból tartották benn, jól érzi magát, meglátogatta a volt First Lady, Barbara, s egyik fia, Ned is a feleségével. A legidősebb élő amerikai elnök (a 39. elnök, Jimmy Carter is 1924-ben született, de négy hónappal később, októberben) Parkinson-kórja miatt már egy ideje tolószékbe kényszerült, s beszédproblémákkal is küszködik.

Ennek ellenére idén júniusban, 90. születésnapján kedvenc sportjának hódolt, ejtőernyős tandemugrást hajtott végre. Legidősebb fia, a 43. elnök, George W. Bush idén könyvet jelentetett meg „41 – Portré apámról” címmel.

Mindeközben egyre biztosabbnak látszik, hogy a Bush-dinasztia újabb tagja célozza meg a Fehér Házat. Jeb Bush, Duplavé öccse, a volt floridai kormányzó a napokban jelentette be, hogy lemond a 14 államban 80 kórházat üzemeltető Tenet Healthcare Corp. cég igazgatótanácsi tagságáról. Ezt újabb jelnek tartják arra, hogy Jeb harcba szál a republikánus elnökjelöltségért. Lemondott a Barclaysnél betöltött tanácsadói állásáról is.

Jeb Bush jövő év elejére ígérte, hogy közzéteszi floridai kormányzói idejéből származó e-mail-üzeneteit, de a Washington Post már korábban megszerezte az anyagot. Az e-mailekből állítólag kiviláglik, hogy Jeb más stílusú, sokkal operatívabb vezető, mint bátyja, a 43. elnök volt, aki a kormányzati ügyek jórészét nagyhatalmú alelnökére, Dick Cheneyre hagyta.