A franciák „kedvencei” 2014-ben

Szertefoszlik-e vajon a franciák hírneve arról, hogy jó ízlésűek? Ezt sugallhatja ugyanis a Google annak alapján, kikre kerestek rá a legtöbbször az ország polgárai. Az első három helyezett közül csupán egyetlen egy nevezhető patyolattisztának, a másik kettőre börtön várhat. Igaz, a L’Observateur karácsonyi száma a címoldalán azzal indult, hogy „félnünk kell-e a Google-tól?

Az igazán hírneves a névsorban Julie Gayet színésznő, de az ő renoméját az „halványítja el”, hogy a pletykák szerint François Hollande köztársasági elnöknek titkos kedvese. Ez a pletyka járta már tavaly is, amikor lesipuskás fotóriporterek lencsevégre kapták az államfőt, amint bukósisakkal robogóján lavírozott az autótengerben, hogy állítólag mihamarabb Gayet művésznő lakására érhessen.

A hír aztán elillant, vagy azért, mert eleve sem volt igaz, vagy időközben véget ért az idill. Mígnem néhány hónapja a sztori ismét fölbukkant, most már „bizonyítékkal”. Bulvár hetilapok közölték a fotót, amelynek tanúsága szerint a pár az Élysée-palota kertjében „összebújt”. Valójában ez az „összebújás” sem volt valami rejtezés, két széken ültek egymás mellett, és könyvet nézegettek. Az egyetlen „intim mozdulat” az volt, hogy Hollande egyik karja ott pihent a színésznő székének a hátlapján. Semmi több.

Arra azonban elég volt, hogy ismét fölröppenjen, a liezon mégis igaz lehet. Sőt, kiegészült azzal az értesüléssel, hogy a csakugyan világszép, tündéri szőke és bűbájos színésznő hetenként legalább három éjszakát az államfői palotában tölt. A kósza hírek szerint úgy fél nyolc óra tájban érkezik, és másnap reggel fél kilenc körül vesz búcsút.

Arról természetesen nincs semmi értesülés, hogy közben mi történik, még utaló csúnya föltételezés sem, az egész francia sajtónak mégis témája, hogyan is készülhetett a kompromittálónak szánt fotó? Mert semmi kétség, csakis ez lehet a háttérben. Földi halandó az Élysée-palotába egykönnyen nem juthat be, már nemzetbiztonsági okokból sem, de a parkja bizonyos határig állítólag látogatható, azon túl tilos.

Elvben elképzelhető tehát, hogy kocafotósok tisztes távolságból, teleobjektívval elkattintják masináikat, így lephetik meg az egyébként nem is rejtőzködő párt. A vizsgálat azonban azt sejteti, mert volt ilyen vizsgálat, hogy a kép csak „hivatalos helyről” készült, a magasból, az elnöki palota egyik emeleti tanácsterméből, ami földi halandó által mégsem látogatható, tehát a szemfüles riporter csakis „hivatali cinkossággal” juthatott be ide. És ez máris politika, témája kommentároknak is.

Megjelentek a kombinációk, a bulvárlapokon túl olyan szavahihető lapokban is, mint a Le Monde, és a Le Figaro. Azzal a következtetéssel, hogy bármilyen fantasztikusnak tűnhet is föl, a kiszivárogtatásban bizony Nicolas Sarkozy előző államfő kezeit kell keresni. Ő minden követ megmozgat, hogy a 2017-es új elnökválasztáson jelen legyen, számít rá, (ami nem egészen biztos), hogy Hollande ismét a jelöltek között lesz, tehát ki akarja kezdeni a hínevét.

Erre megvan a módja, hiszen a korábbi államfők belső bizalmasait hatalomváltások idején általában nem szokták elmozdítani, köztisztviselőkről és nem politikai megbízottakról van szó, az esetleges ellenfeleknek módjuk lehet föl-, illetve kihasználni őket. Hollande védekezésből vizsgálatot rendelt el, aminek az eredményeként úgy találták, akadhatott vagy féltucat Sarkozy-hívő, akiknek módjuk lehetett fotóriportereket „hadállásba” juttatni.

Habozás nélkül eltávolították őket a jelenlegi államfő fizikai közelségéből, nem elbocsátással, bár erre is lett volna mód. Hollande azonban nem volt ilyen „vérszomjas”, csupán az Élysée hivatalos részében vált meg tőlük, a közeli „melléképületekbe” távoztak, konyhai és hasonló jellegű részlegekbe. A kíváncsibb Le Monde pedig azt írta egyik elemző kommentárjában, hogy bizony az államfői hivatal „kémfészek” lett, a hozott intézkedések miatt zokszava nem lehet senkinek.

Illetve egyvalakinek igen, aki élt is vele. Maga Julie Gayet művésznő, szabad asszonynak tartja magát, aki, nem köteles eltűrni botrányszagra gyülekező bulvársajtó túlkapásait. Nem nyugszik bele a történtekbe azért sem, mert nyíltan publikálja, a legcsekélyebb szándéka sincs, sem jelenleg, de Hollande esetleges újjáválasztása esetén sem, hogy Franciaország „első dámája” legyen, mint elődje, Valérie Trierweiler mindvégig ezt ambicionálta. Neki kizárólag művészi álmai vannak.

Nem titkolja el azt sem, igaz, köze van, az államfőhöz, mint társhoz, de nem a politikushoz. Kevésbé valószínű, hogy föltűnjék az elnök oldalán bármilyen hivatalos rendezvényen, vagy elkísérje őt külföldi útjára. Ezért beperelte a Voici című bulvár hetilapot is az általa közölt „kalóz fölvétel” miatt. Azzal az indokkal, hogy az újság illetéktelenül bepimaszkodott magánéletébe. A Google által szellőztetett három 2014-es „kedvenc” közül a Gayet-sztori azért foglalja el a legtöbb helyet, mert „politikai mellékzöngéje” valójában ennek van csupán.

Közvetett módon azért a másik kettőnek is van némi köze a politikához, legalábbis abban a tekintetben, hogy ők is közszereplők, vagy inkább botrányhősök. Nem túlzottan föltűnők, csak úgy érintőlegesen, viszont lehet csámcsogni rajtuk. A másodikszámú botránynak is hölgy a „hősnője”, ismert ő is, szintén színpadról, de az alantasabb ízlés környékéről. Őnagyságát Nabilla Benattiának hívják, Algériában született.

Már nem egészen csitri, húszegynéhány esztendős, de ifjú élete javarészét főként Genfben töltötte el. Franciaországba eleve azzal a szándékkal érkezett, hogy a zenés színpad sztárja legyen, bár természetes adottságai igazán nem erre determinálták.

Rossznyelvek szerint eredetileg semmi olyasmi sincs, illetve nem volt rajta, ami lázba hozná a férfiúi nemet, sőt. Alaktalan, lapos volt, az esztétikai sebészet vette alaposan kezelésébe, lett csábos keble, formás lábai, mesterségesen faragtak belőle szexbombát. Így debütált eredetileg még Genfben, a 2011-es autószalon színpadán.

Még ugyanebben az évben bukkant föl aztán Párizsban is, a legnagyobb és legismertebb kereskedelmi csatorna, a TF1 stúdiójában, „A szerelem vak” című műsorban. Mérsékelt sikerrel, és csak akkor kezdett halványan rámosolyogni a szerencse, amikor egy esztendő múlva más kamerák reflektor fényében is sütkérezhetett. Ebben az évadban már négy ízben kapott szerepet. Újabb esztendő és asszony lett a lányból.

Férjhez ment Thomas Vergara ugyancsak televíziós „művészhez”, aki a „Secret Story”, „Titkos történet” sorozatban tűnt fel. Az ifjú menyecskéről azonban csakhamar kiderült, hogy korábban, még Svájcban, szélhámosságon kapták, ezért egy hónapot ott börtönben töltött. Aztán szemen köpött egy vasutast, aki udvariasan arra kérte, ne türelmetlenkedjék, várjon a sorára.

Ezt a sorozatot tetőzte be az idén novemberben, hogy előzetes letartóztatásba helyezték „tudatos gyilkossági kísérlet” gyanújával. Valamin összekaptak a férjével, amire a „szupersztár” kést ragadott, társát hátba szúrta. Most ítéletre vár.

A harmadik „év kedvence”, bizonyos Dieudonné, valamivel egyszerűbb eset. Szélsőjobboldali kabarészínpadokon lép föl, ahol szívből dicsőíti a terrorizmust, üdvözli, ha az Iszlám Állam (IS) lenyakaz valakit. De perbe fogták már adócsalásáért, pénzmosásért is, és főként fajgyűlöltért, nyílt antiszemita uszításért. Ha igaz, az ő pere is 2015 első felében várható.

A Nouvel Obslervateur karácsonyi számában feltette a kérdést: kell-e félni a Google-tól? Amiatt biztosan, hogy leleplezi az embereket, mire klikkeltek a legtöbbször, s az eredmény nem mindig hízelgő.