Litvánia az eurózóna új tagja

Észtország és Lettország után 2015. január 1-én Litvánia is belépett az egységes valutát használó országok klubjába, amelynek létszáma így a kezdeti 11-ről immár 19-re nőtt, magába foglalva az EU-tagállamok kétharmadát - olvasható a Bruxinfo.hu-n.

Az euró január 1-től fokozatosan váltja majd fel a régi fizetőeszközt, a litast. Az észt vagy a lett példát követve az euró és a régi fizetőeszköz két hétig lesz egyidejűleg forgalomban, az időszak végére azonban a litván pénz teljesen megszűnik mint fizetőeszköz és kizárólag az egységes valutával lehet majd fizetni.

Szerző

Állami felügyelet alatt a Magyar Urán

A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Magyar Urán Bányászati Zrt.-t és ezzel állami vagyonfelügyelő veheti át a cég irányítását. 

A társaság tulajdonosa a Wildhorse Energy Hungary Kft., amely az ausztrál Wildhorse Energy Ltd. érdekeltsége. Ez a vállalkozás már évek óta tervezi a magyarországi uránbányászat újraindítását, és Pécs körzetében 42 négyzetkilométeres területen van kutatási joga. A Magyar Urán legutóbbi mérlegbeszámolója szerint veszteséges, de a hiány mindössze 6-10 millió forint - értesült a VS.hu. A kormány vélhetően nem a veszteség mértéke miatt tette rá a kezét a cégre, hanem mert az nemzetgazdasági szempontból jelentős projekteket valósít meg.

Szerző

Varga Mihály: nagyobb lehet idén a növekedés

Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet - hacsak nem történik rendkívüli esemény - legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen.

Varga Mihály felidézte, hogy – bár a végleges számok csak később jelennek meg – a folyamatok alapján a korábban várt 2,9 százalékkal szemben 2,7 százalék körül lesz a tavalyi államháztartási hiány és a mai becslések szerint 3,1-3,2 százalék körül várható a 2014-es GDP-növekedés.

A tárca modell-szimulációi alapján az olajár tartósan 60 dollár/hordó körüli szintje fél százalékponttal emelheti az idei növekedés mértékét. Az alacsonyabb üzemanyagárak révén a családoknak több pénzük maradhat más fogyasztási cikkek vásárlására, a vállalatok költségeinek csökkenése pedig kedvezően hat a nyereségességre. A kedvező hatást ugyanakkor némileg tompíthatja az orosz gazdaság gyengélkedése miatti exportkiesés, de az ország külső finanszírozási képessége továbbra is erősen pozitív tartományban marad – hangsúlyozta a miniszter.

Varga Mihály azt is kedvezőnek nevezte, hogy ma már ismét irányadóak a Nemzetgazdasági Minisztérium – a korábbi pénzügyminisztérium – prognózisai az uniós hatóságok és a piaci szereplők szemében. „A továbbiakban is igyekszünk rászolgálni erre a bizalomra” – jegyezte meg.

2015 legfontosabb gazdaságpolitikai eredménye lesz, hogy a bankoknak vissza kell fizetniük a tisztességtelenül elvett összegeket ügyfeleiknek, akiknek így 25-30 százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészletük – mondta. A devizahitelek kivezetésével mindenki jól járhat, a hitelesek, a bankok, az ország is. „Évtizedes problémát zárunk le ezzel” – húzta alá Varga Mihály.

A feketegazdaság elleni küzdelemben nagy reményeket fűzünk a január elsején induló online árukövetési rendszerhez – jegyezte meg. Az ekáer célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése. Január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt – idézte fel a miniszter.

Szerző