Az év emberei a világpolitikában

Az év embereinek megválasztása természetesen teljesen szubjektív, mégis akadtak 2014-ben is olyan szereplői a világnak, akár pozitív, akár negatív szempontból, akik meghatározták az eseményeket, vagy akár napokon, akár heteken át róluk szóltak a hírek. Őket próbáltuk számba venni, a teljesség igénye nélkül.

Angela Merkel

Továbbra is a német kancellár határozza meg az európai politikát, dominanciája az unióban nemhogy csökkent volna az elmúlt egy évben, hanem inkább tovább nőtt. A 2013-as német választás után még jobban stabilizálta hatalmát Németországban, decemberben pedig elsöprő többséggel választották újra a kereszténydemokrata CDU elnökének. Fontos szerepet játszott abban, hogy az euróövezet megőrizte stabilitását, s ügyesen próbál evickélni az ukrajnai válságban.

Talán ő az egyetlen nyugati politikus, akinek valamennyire azért ad a szavára Vlagyimir Putyin orosz elnök. Nem kétséges, Angela Merkelre 2015-ben is sok megoldandó feladat vár, talán több is, mint az előző esztendőben. Az Európai Unió, illetve az euróövezet országai felett ugyanis sötét fellegek gyülekeznek a bizonytalan görög belpolitikai helyzet, illetve a siralmas állapotban lévő francia és olasz gazdaság miatt.

A várhatóan tovább növekvő euroszkepticizmusra is választ kell adni, ez a kérdés az Alternatíva (AfD) nevű párt előretörése miatt Németországban is egyre időszerűbb. Európának nagy szüksége lesz a kancellár kifinomult diplomáciai érzékére.

Ferenc pápa

A múlt azért sokszor megmutatta, nem könnyű a világpolitikát a Vatikánból befolyásolni. A világ vezetői általában inkább elnéző mosollyal szemlélték a Szentszék egyes diplomáciai kezdeményezéseit. Ferenc pápa azonban új alapokra helyezte a vatikáni külpolitikát.

Akár diplomáciai offenzíváról is beszélhetünk, amelynek 2014-ben az egyik legnagyobb eredménye az Egyesült Államok és Kuba közötti decemberi megállapodás megkötése volt, ebben Ferenc pápának elévülhetetlen érdemei voltak. A pápa megbékélésre törekszik Kínával. A Vatikáni Kúriát is folyamatosan alakítja át, s folytatja reformjait. Ez a folyamat azonban 2015-ben sem áll meg, s a reform fontos állomása lehet a 2015 októberében esedékes családszinódus.

Jean-Claude Juncker

A volt luxemburgi miniszterelnök az első olyan bizottsági elnök, akit majdnem közvetlenül választottak meg a testület élére. Azért csak majdnem, mert az Európai Parlamenti választáson természetesen csak pártokra lehet szavazni. Juncker teljesen más személyiség, mint elődje, José Manuel Barroso volt. Sokkal kezdeményezőbb, akinek konkrét elképzelései vannak arról, hogyan lehetne új lendületet adni Európának.

Hogy ez sikerül-e neki, nagy kérdés, annál is inkább, mert egyes témakörökben akár szembekerülhet Angela Merkellel. Juncker bejelentette 300 milliárd eurós fejlesztési tervét, igaz, még nem teljesen világos, hogy ez a program miként valósítható meg.

Indulása bizottsági elnökként lehetett volna jobb is, kiderült ugyanis, hogy luxemburgi kormányfőként és pénzügyminiszterként százával kötött adómegállapodásokat külföldi vállalatokkal, ennek értelmében Luxemburgban fizettek adót máshol szerzett profit és nyereség után, töredékét annak, mint amennyit ott eredetileg fizetniük kellett volna.

Donald Tusk

A lengyelek több mint fele számára a 2014-es év legfontosabb eseménye Donald Tusk megválasztása volt az Európai Tanács elnöki posztjára, így nyilatkoztak a Rzespospolita című lap számára készült felmérésben. Ez Lengyelország és az 57 éves politikus számára személyesen is nagy siker. Tusk a belga Herman van Rompuytól vette át a stafétabotot, ő az első közép-kelet-európai vezető, aki betöltheti e magas uniós tisztséget, s támaszkodni is akarnak térségbeli tapasztalataira.

Az 57 éves politikus az évzáró EU-csúcsértekezleten már átesett a tűzkeresztségen, augusztus óta tökéletesítette angol nyelvtudását, hogy hatékonyan elnökölhessen a vitákban. Az első alkalom olyannyira jól sikerült, hogy a tervezett két nap helyett egy délután végeztek a napirenddel. A középjobb Polgári Platform (PO) alapítója majd hét év után távozott a lengyel kormány éléről.

Sikeres miniszterelnökként köszönt le, az egyre erősödő radikális jobboldali Jaroslaw Kaczinskival már utódának, Ewa Kopacznak kell megvívnia a bizonytalan kilátású új csatákat. Brüsszelben bizton számíthatnak arra, hogy a karizmatikus Tusk nem lesz szürke eminenciás, noha van Rompuyhöz hasonlóan ő is a kompromisszumok mestere.

Tusk szerint a nehéz időkben Európának sikerekre van szüksége, s a sikerek záloga egyebek mellett az Egyesült Államokhoz fűződő jóviszony. Várható az is, hogy keményebb hangot üt majd meg Moszkvával.

Vlagyimir Putyin

Talán a sors fintora, hogy miután 2013-ban az amerikai Forbes magazin a világ legbefolyásosabb politikusának választotta meg, s a brit The Times is „az év emberének a nemzetközi porondon” nevezte meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, miután a világ 175 hírügynökségéből és hírközlő médiumából 133 ugyancsak Putyint tartotta a világ legbefolyásosabb politikusának, 2014-re maga lett az ördög, a nemzetközi politikai élet talán legtöbbet bírált és legelutasítottabb szereplője.

A Forbes „nagydíja” után Putyin úgy nyilatkozott, hogy a minősítések folyamatosan változnak, ezért inkább „nem fordít különös figyelmet rá”, s azt is mondta, a hasonló jelölések korlátozhatják az embert döntéshozatalban. Nyilván, azért akkor még maga sem gondolta volna, hogy jóslata ennyire gyorsan beigazolódik a minősítések változását illetően, ám az is egyértelmű, hogy tavalyi elismerései nem korlátozták a 2014-es döntéshozatalban.

2013-ban azzal vívta ki a felsorolt elismeréseket, hogy nagyon sokan úgy gondolták, ő akadályozta meg a külső katonai beavatkozást a szíriai konfliktusba, hogy döntő szerepe volt az iráni háborús veszély elhárításában, abban, hogy a nemzetközi szereplők tényleg komoly szándékkal tárgyalóasztalhoz üljenek Teheránnal.

Politikai értelemben mindenképpen a 2013-as év nyertese volt, mert úgy avatkozott bele nemzetközi konfliktusokba, hogy nyilvánvaló sikereket tudott felmutatni, nemcsak otthoni, hanem nemzetközi megítélését is javította és nem utolsósorban megerősítette Oroszország geopolitikai pozícióit. S mindezt alig néhány hónap alatt rombolta le, legalábbis nemzetközi szinten.

Hazájában soha nem látott magasságokban szárnyal a népszerűsége. Ha pusztán a Times év embere választásának kritériumait nézzük, akkor újra lehetne Putyin az év embere, ugyanis a kiválasztás fő érve az, hogy olyan személy legyen, aki a legnagyobb mértékben befolyásolta az év eseményeit. Az orosz elnök ezt megtette 2014-ben, most ő lehetne a negatív győztes.