Spanyolország;Napi Gazdaság;Uber;közösségi taxi szolgáltatás;fuvarszolgáltatás;Közúti Fuvarozók Nemzetközi Szövetsége;

Harc az Uber ellen

Immáron Spanyolországban is leállította olcsó, okos telefonnal elérhető közösségi taxis szolgáltatását az Uber, tiszteletben tartva a madridi bíróság ítéletét, amelyben tisztességtelen versenyre hivatkozva betiltották az amerikai cég működését - írja a Napi Gazdaság.

Az Uber kilenc hónapig működött Spanyolországban, a hivatalos taxisok indulásától harcolnak az alkalmazás ellen, a bírósági eljárást is egy madridi taxiscég indította, amiért a cég mélyen a piaci ár alatt biztosítja a fuvarszolgáltatást az utasok számára. A vállalat azonban nem hátrál meg, állításuk szerint harcolni fognak a spanyol működésért is, hiszen szerintük - mivel az Uber-sofőrök nem tudnak megélni bevételeikből, az csupán "kereset kiegészítés" - nem jelentenek konkurenciát a hivatásos taxisok számára.

Európában már több országban is - mint Németországban, Belgiumban, Franciaországban - betiltották a közösségi taxis szolgáltatást, az Uber azonban bejelentette: mindenhol megfellebbezi a tiltó ítéleteket - írja a gazdasági napilap. Mindeközben az európai taxitársaságok sem tétlenkednek, forgalomlassító demonstrációk után egy olyan alternatív taxis alkalmazást nyújtanának az utasoknak, amellyel visszaszorítanák az Uber növekvő népszerűségét.

A tavaly novemberben 13 ország taxis cégei által megalapított hálózatot a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Szövetsége (International Road Transport Union, IRU) közreműködésével hozták létre "IRU Global Taxi Network" néven, amelyet jelenleg 11 európai államban használnak.

Az alkalmazással az IRU azt szeretné elérni, hogy az utasok egységes megoldással találkozzanak, függetlenül attól, hogy melyik országban vannak. Martin Hartmann, a 40100 nevű bécsi taxitársaság ügyvezetője szerint az új alkalmazás segítségével ugyanúgy lehet taxit rendelni Berlinben, mint Párizsban. A program regionális változatai a Taxi.eu címen érhetők el.