Családtól, Iskolatársaktól kaphatta, a német der Bursche, kölyök, legény alapján. Igazi derék fickó volt, alig jött ki az iskolapadból, mindahányan éppen érettségiztünk, vagy éppen előtte álltunk, de nem az életkor, nem is a viháncolás tartott össze bennünket. Hanem a politika, a zöldfülű politizálás. Megértük azt, amit ma sokan letagadnak, igyekeznek másnak mondani, a háború vége, de nekünk fölszabadulás volt. Nem származás, „elfajzás” alapján, hanem mert így éltük meg a gonosz esztendők elmúltát.
Igen, politizáltunk, méghozzá „szégyenszemre” baloldalon, a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban, a SZIM-ben. Bursi a VIII. kerületi szervezet titkára volt, magam egyszerű tagja a VII. kerületnek, amelynek viszont a nagyon fiatalon elhunyt Hámori Ottó, színházi kritikus volt a vezetője. Nyilván Budapest szerkezete hozta úgy, hogy három kerület, a VII., a VIII., és a IX. került szorosan egymáshoz. Így lettünk Bursival, mintegy ikertestvérek, a példakép megtalálásában is, mert Justus Palit, a szocdem költőt és ideológust követtük.
Akit Rákosi a Rajk-per egyik mellékvádlottjaként esztendőkre börtönbe zárt. Nyilván Pali nevelésének is köszönhettük, hogy javarészt újságíró lett belőlünk. Aki valamennyire nyelvet is tudott, külpolitikus. A nyugati lapok rendszeres olvasása megtanított az árnyalt szemléletre is. Ilyen volt Bursi, aki az Esti Hírlap rovatának került az élére, és jeles érdeme, hogy bulvárlap ellenére komoly, elemző rovatot vezetett.
Hamar a legkiválóbbak egyike lett, rádió és tévé kommentátor, országosan ismert. És mindvégig, „szerkesztőurasága” ellenére is, Bursi maradt. Csöndesen ment el már közel a kilencvenhez, sokan, hajdani olvasói, hallgatói, nézői jó barátként, cimboraként gyászoljuk.
