Horvátország;Horvát Demokratikus Közösség;Kolinda Grabar Kitarovic;női elnök;Ivo Josipovics;

2015-01-13 06:36:00

Nagy pofont kapott a horvát kormány

Első ízben női elnöke lesz Horvátországnak. Kolinda Grabar-Kitarovic a külföldön élő horvátok voksaival együtt 50,74 százalékot szerzett a hivatalban lévő Ivo Josipoviccsal szemben.

Az államalapítónak is nevezett Franjo Tudjman halálát követően 16 évvel lesz ismét jobboldali, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) képviselő elnöke az országnak. Grabar-Kitarovic, aki a korrupció miatt elítélt Ivo Sanader első kormányában a külügyi tárcát vezette, 32 ezer vokssal szerzett többet a balközép kormánykoalíció jelöltjénél.

Josipovic számára már a december végén megrendezett első forduló is intő jel lehetett, hiszen bár a közvéleménykutatók nagy előnyt jósoltak neki, végül csak egy százalékkal utasította maga mögé a jobboldali jelöltet.

Az eredmény az ország megosztottságát mutatja a jobb- és baloldal között. Grabar-Kitarovic ezért győzelmi beszédében egységre szólított fel. Jóllehet az elnök csak ceremoniális jogkörökkel rendelkezik, a mostani választásnak nagy volt a tétje: a koalíciónak ugyanis nagy szüksége lett volna a sikerélményre, a szociáldemokraták ugyanis népszerűségi hullámvölgyben vannak. A Milanovic-kormány nehéz év elé néz, már márciusban nagy pofont kaphat, amikor Brüsszel visszadobhatja a horvát költségvetést.

Több megfigyelő mindezek után biztosnak nevezte, hogy az év végén esedékes parlamenti választást is a HDZ nyer majd meg, ami azt jelzi, hogy a polgárok kezdik megbocsátani a HDZ-nek a kormányzása alatt történt egészen durva korrupciós ügyeket. Josipovic vereségéhez több körülmény járult hozzá. Bár az elnök többször is megpróbált elhatárolódni a kormánytól, őt büntették a kabinet gyenge gazdasági eredményeiért.

Olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek szerint Jospiovic hibát követett el azzal, hogy kemény kampányt folytatott, Grabar-Kitarovic viszont ügyesen a politikai közép képviselőjének állította be magát. A másik tényező az ellentmondásos horvát választási rendszer. Grabar-Kitarovic Horvátországban mindössze 3000-rel több voksot szerzett riválisánál, a mérleg nyelvét a külföldön élő horvátok jelentették.

Legnagyobb közösségük, a boszniai (pontosabban hercegovinai) horvátok hatalmas arányban voksoltak a jobboldali jelöltre: több mint 90 százalékuk Grabar-Kitarovic neve mellé tette az ikszet.