oktatás;MSZP;Oktatási Hivatal;káosz;Klik;

2015-01-14 06:09:00

Oktatási korrekciót sürget Kunhalmi

Újabb mamutintézményt hozott létre az oktatási kormányzat Oktatási Hivatal néven, ezzel beismerve, hogy a korábbi mamutintézménye, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megbukott - mondta az Oktatási Hivatal épülete előtt Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP budapesti elnöke, a párt oktatási szakpolitikusa szerint káosz uralkodik a Klik-ben, amely az átvilágítás bizonyítékai szerint időnként törvénytelenül működik. "Most ennek a beismerését látjuk, a Klik kiüresítését, leépítését. Sőt, a Klik már felesleges intézmény, egy eredendően elhibázott iskolapolitikának az eredménye" - fogalmazott Kunhalmi, aki egyúttal azonnali korrekciókat sürgetett az oktatásban, bár tart attól, hogy a Fidesz nem képes orvosolni elhibázott oktatáspolitikáját, hiszen a kormánypárt világról alkotott képe eredendően hamis. Arra a kérdésre, hogy konkréten mit kell korrigálni, Kunhalmi első feladatként a mamutintézmények - a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. és a Klik - felszámolását jelölte meg, mert ezek működési zavarai az egész oktatási rendszert veszélyeztetik. Ezekkel szemben szerinte erősíteni kell a tankerületeket, második helyen pedig a Nemzeti alaptanterv bornírtságainak javítását említette. Az azonnali korrekcióhoz tartozik még a tankötelezettség korhatárának visszaállítása 18 éves korra, mert napról napra nő azoknak a fiataloknak a száma, akik a 16 évesre leszállított korhatár miatt kiesnek a közoktatásból, valamint a pedagógus bérének rendezése, mert a kormányzat nem tartja be a tanároknak tett ígéreteit a bérfejlesztésre vonatkozóan - tette hozzá.

Kunhalmi ugyanakkor úgy látja, a korrekciók csak a legsúlyosabb veszélyeket háríthatják el, mert a Fidesz által létrehozott oktatási rendszer intoleráns, szegregáló, idegengyűlöletre sarkall és nagyon súlyos társadalmi-gazdasági károkat okoz. Követendő ellenpéldaként említette a francia oktatási miniszter eszmeiségét, Najat Belkaem ugyanis a párizsi Charlie Hebdo hetilapot ért múlt szerdai terrorista támadást követően körlevelet küldött valamennyi francia iskolába, melyben többek között azt írta: "a támadás köztársaságunk alapértékeit vette célba: a szólás szabadsága valamennyi szabadságjog alapja; a lelkiismereti szabadság és az egyéni meggyőződések tiszteletben tartása azok az alapelvek, amelyek együttélésünket teszik lehetővé. Az iskola feladata az, hogy a köztársaság alapvető értékeit és alapelveit életre keltse és átadja. A Köztársaság a kezdetektől fogva azzal a feladattal bízta meg az iskolát, hogy képezze a polgárokat és átadja nekik a szabadság, egyenlőség, testvériség és a szekularizáció alapelveit."