Nem mindenki főzhet otthon pálinkát

Ma még bevallhatja, aki eddig elfelejtette volna, hogy mint magán-pálinkafőzője van. Ezt az ősszel elfogadott jövedékiadó-törvény módosítása írja elő, amely az idén januártól egyébként is alaposan felforgatta a pálinka-szabadságharc addigi haszonélvezőinek életét.

Az uniós dörgedelmek miatt megváltoztatott szabályok szűkebb korlátok közé szorítják házi pálinkafőzést és megszüntették annak adómentességét is. A magánfőzők továbbra is évente 50 liter 86 térfogatszázalékos (vagy 86 liter 50 térfogatszázalékos) párlatot állíthatnak elő, és legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előállításhoz kialakított desztillálóberendezésen - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében. Ám januártól már nem lehet akárki magánfőző, azon túl, hogy nagykorú az illető, saját gyümölcsössel, gyümölccsel és pálinkafőzővel is rendelkeznie kell.

A magánfőzésben előállított párlat adója évi 1000 forint lett, ami elhanyagolható mértékű, viszont a bérfőzéskor már minden esetben fizetni kell. Eddig 50 liter "ingyen" volt, januártól viszont 1 liter 50 térfogatszázalék alkoholtartalmú párlatra vetítve 835 forint lett a főzető terhe, ha 50 liternél több fő, akkor az azt meghaladó részre ennek a dupláját kell fizetni. A magánfőzők leginkább saját maguknak főzhetnek pálinkát, ugyanis azt kizárólag ők, családtagjaik vagy vendégeik fogyaszthatják, értékesíteni pedig csak alkoholtermék-adóraktárnak szabad.

A pálinkával kapcsolatos bevallásokat, az adófizetést január közepéig kell teljesíteniük a magánfőzőknek. 15 napon belül be pedig kell jelenteniük azt is, ha pálinkafőző-berendezést vettek. Idén viszont tulajdonképpen minden magánfőzőnek, akinek korábban már megvolt a legfeljebb 100 literes desztillálója, ezt a tényt január 15-én legkésőbb be kell vallania a helyi önkormányzatnak.

Szerző
2015.01.15 06:20

Több szolgáltatás sem lesz elérhető a Budapest Banknál

Publikálás dátuma
2018.09.20 21:53
Fotó: Népszava
Fotó: /
Új bankkártya rendszert vezetnek be, ezért október 25-én és 26-án könyvelési, pénztári és pénzforgalmi bankszünnapot tartanak.
A hitelintézet az MTI-vel közölte: a Budapest Bank október 24-én 21 órától október 29-én 06 óráig vezeti be az új rendszert, amely alapján bővíthetik majd a digitális fejlesztéseket, kártyaszolgáltatásaikat. A közlemény idézi Fatér Gyulát, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetőjét, aki elmondta: az új rendszer segítségével digitális fejlesztéseik gyorsabbá válnak majd. A közleményben kitértek arra: az átállás ideje alatt a bankkártyákat a megszokott módon lehet majd fizetéskor használni, illetve és ATM-en keresztül készpénzt is lehet majd felvenni velük, azonban szombat délután előfordulhatnak rövid ideig tartó, átmeneti kiesések. Felhívják a figyelmet arra: a pénzintézet elektronikus csatornáit (Budapest Internetbank, Budapest Mobil Internetbank, Budapest Mobilbank, Business Terminal) nem lehet majd elérni, továbbá nem lehet majd például utalást indítani és fogadni, valamint kártyával kapcsolatos ügyintézést csak a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül lehet végezni, de arra is csak korlátozottan lesz lehetőség. 
2018.09.20 21:53
Frissítve: 2018.09.20 21:53

Magyar Narancs: Felmondtak az orvosok az ajkai kórház intenzív osztályán

Publikálás dátuma
2018.09.20 21:28
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben.
Az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán dolgozó valamennyi orvos felmondta munkaviszonyát az intézményben – tudta meg több forrásból a Magyar Narancs. A lap cikkében felidézi, hogy a kórház intenzív osztályán korábban dolgozó nővérek is valamennyien beadták a felmondásukat – azt írják, a főigazgató ekkor ugyan feltöltötte a létszámot, nyugdíjból hívtak vissza nővéreket, a gyerekosztályról is „delegáltak” munkatársakat, illetve „bérnővéreket” foglalkoztatnak.   A Magyar Narancs azt írja, az intenzív osztályon öt orvost foglalkoztatnak, ők huzamos ideje, többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben, összeszokott orvosgárdáról van szó. Négyet közülük vállalkozóként alkalmaznak, az osztályvezető főorvos viszont közalkalmazott, ő munkaszerződéssel kötődik a kórházhoz. A lap információi szerint több napja valamennyien felmondták a vállalkozói, illetve munkaszerződésüket. Egyik forrásuk szerint az is közrejátszott az orvosok döntésében, hogy a tapasztalatlan nővérgárda megnehezítette a szakmai feladatok maradéktalan ellátását. Mivel mindkét jogviszony tartalmazhat kitételeket a felmondási időre vonatkozóan, az orvosok feltehetően még ellátják feladatukat a kórház intenzív osztályán – teszi hozzá a Magyar Narancs.
2018.09.20 21:28
Frissítve: 2018.09.20 22:02