Belváros;ingatlanpanama;Rogán Antal;V. kerület;Juhász Péter;Szentgyörgyvölgyi Péter;

2015-01-16 06:05:00

Juhász akcióterve a Belváros védelmére

"Nehogy abba a helyzetbe kerüljön, hogy Rogán Antal önt tolja előre, és aztán maga kerül börtönbe. Ez egy személyes javaslat"-mondta Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi fideszes polgármesternek Juhász Péter tegnap azután, hogy a képviselő-testületi ülésen lemondott oktatási bizottsági tagságáról. 

Az Együtt helyi képviselője ugyanis semmilyen módon nem akar kötődni az ingatlaneladási döntésekhez, melyek kapcsán - több hónapos munkával előkészített - feljelentést tett. Juhász megjegyzésével arra utalt, hogy a ma Fidesz-frakcióvezető Rogánnal szemben a jelenlegi kerületvezetőnek nincs mentelmi joga, nem országgyűlési képviselő. Bejelentését taps fogadta, több helyi civil érdeklődő ugyanis megjelent az ülésen. Az Együtt képviselője szerint ráadásul már a jelenlegi polgármester aláírása szerepel a Klotild-palota adásvételi szerződésén, amit mindössze 180 ezer forintos négyzetméteráron adott el a kerület. Erre Szentgyörgyvölgyi azzal próbált visszavágni, hogy Juhász eddig sem vett részt a kerületi munkában; a politikus ezt kikérte magának, amit újra hangos ováció fogadott.

A feljelentést egyébként Juhász tegnap átadta Szentgyörgyvölgyinek, s közölte: noha a bizottsági munkától távol tartja magát, mandátumát megtartja, hiszen csak így férhet hozzá az önkormányzati dokumentumokhoz. A 14 oldalas dokumentum, melyhez a BRFK korrupciós főosztályának, egy esetleges nyomozás megindításához, további adatokat kell gyűjtenie, a képviselő tegnap nyilvánosságra is hozta. A feljelentés részletesen szemlélteti, hogyan építettek rendszert a kerületi ingatlanvagyon kijátszására; önkényesen bérlőket jelöltek ki - akik egy-két hónappal később kedvezményes áron meg is vehették az ingatlanokat -, s a bérleti jogot sem pályáztatta meg az önkormányzat. Az értékbecslések az önkormányzat által megszabott árakból indultak ki, és még ingatlangazdálkodási tervet sem készített a kerület az elmúlt években, holott az államháztartási törvény előírja. Juhász szerint ez a gyakorlat nagyjából megfelezte az ingatlanok valós értékét: 200-300 ezer forintos négyzetméterárak vannak a város legdrágább pontján. A gyakorlattal és a vitatott eladásokkal több milliárd forintos kár érhette a kerület lakosait.

Érdekesség továbbá, hogy a kerület korábbi jegyzőjéről, a hivatali visszaéléssel meggyanúsított Rónaszéki Lászlóról a Fidesz-frakcióvezető azt állította, „bizalomvesztés miatt” menesztette. Az önkormányzati jegyzőkönyv szerint azonban "közös megegyezéssel” távozott, így végkielégítést is kaphatott. Ez viszont nem egyenlő azzal, hogy Rogán valami észlelt szabálytalanság miatt kirúgta volna Rónaszékit az ingatlanügyletek miatt. Juhász egyébként még szerdán, a belvárosi antikorrupciós sétán kezdeményezte: ha egyetlen lakásról is kiderül, hogy "haveroknak, mutyiban játsszák át, harmadáron", arra az ingatlanra ő is bead egy ajánlatot, és a lakást a belvárosi lakókkal megvennék, hogy a szegényeknek adják. "Ezt nevezzük el belvárosvédelmi akciótervnek" - fogalmazott.