Fidesz;Jobbik-Konzervatívok;terrorizmus;bevándorlás;MLP;

- MLP: Az Orbán-kormány a "szélsőjobb kottájából játszik"

A Magyar Liberális Párt (MLP) véleménye szerint a Fidesz azért nem hirdetett választási programot, mert a kormánypárt a Jobbik korábbi programját valósítja meg - erről a párt elnöke beszélt szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Fodor Gábor szerint, ez az elmúlt napokban vált egyértelművé, mert a "bevándorlásellenes fellépésben láthatóan egy követ fúj a Fidesz és a Jobbik". Hangsúlyozta, hogy mind a két párt a bevándorlással és azzal az európai értékrenddel szemben foglalt állás, ami mellett a Liberálisok határozottan kiállnak. Hozzátette: pártjuk azt gondolja, hogy az európai értékrendnek fontos része az a szabadság, amely ellen a "felháborító és gyalázatos" párizsi merényletek irányultak.

A független képviselő azt is kiemelte, hogy elutasítják az antiszemitizmust, ami szintén szerves része volt a párizsi merényleteknek. Szavai szerint a magyarországi jobboldali pártok viszont nem foglaltak állást ebben a kérdésben. Felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte, hogy a terrorcselekményeket arra használják, hogy bevándorlóellenes hangulatot generáljanak.

A pártelnök felidézte a Jobbik 2010-es programját, azt hangoztatva, hogy abból a Fidesz több pontot is megvalósított. Példaként említette, hogy a kormány képviselői fellépnek a nemzetközi cégek ellen. Rámutatott, hogy a Jobbik programjában emellett szerepelt a stratégiailag fontos cégek államosítása, a keleti nyitás politikája, a paksi atomerőmű bővítése, a segélyek eltörlése és a közmunkaprogram.

Az öt évvel ezelőtti Jobbik-programot szinte pontról pontra megvalósította a Fidesz, ezért "szembe kell azzal néznünk, hogy igen, a jelenlegi kormányzópárt a szélsőjobb kottájából játszik" - jelentette ki. Fodor Gábor felvetette, miként lehet, hogy miközben fideszes politikusok a bevándorlás ellen szólalnak fel, az állam jelentős összegekért letelepedési kötvényeket árul. Hangsúlyozta, pártjuk számára ennek a politikának a tisztázatlansága okoz problémát.

A soissons-i győzelem - A német hadicsel - Kluck tábornok sikere