Közelkép - Legendák

A véletlen rendezte úgy, hogy a közeli napokban két Verdi Otellót láthattam. A nosztalgia vétette elő velem a londoni Covent Garden 1987-es DVD-jét a felejthetetlen Soltival és két örökös világsztárral, Kiri Te Kanawával és Placido Domingóval. Másnap a 3sat vetítette Salzburgból a 2008-as előadást a Bécsi Filharmonikusokkal, élükön a Solti Györggyel egyenrangú Riccardo Mutival, aki örök haragba hajszolta magát Itáliával.

Nagy ívben elkerüli szülőföldjét, csak külföldön lép dobogóra, de ott aztán csodával. A vezető szólisták a mostanában joggal dédelgetett fiatal oroszok, Desdemona a világjáró Marina Poplavszkaja volt, Otello a még kevésbé ismert Alekszandr Antonyenko. Szép érces hőstenor, a játéka is drámai, a végén vastapssal ünnepelte Salzburg, de a legendát egyikük sem tudja túlszárnyalni. Nem is annyira színészi játékban, abban jobbára hitelesek, hangban is fölkészültek, élvezetesek, de abban nem, amit a szaknyelv tökéletesnek nevez.

Kiri Te Kanawa is, Domingo is hiteles Verdi, igazi Shakespeare, a nézőnek, hallgatónak eszébe sem jut a művésznevük. Ők ketten a hamisítatlan Desdemona és Otello, ahogyan a két szerző, a drámai és a zenei megálmodta. A két legenda, az utánozhatatlan. Akár Pavarotti volt, Giuseppe di Stefano, és a többiek. Nem azért, mert olaszok, sem Te Kanawa, sem Domingo nem az, de a hangjuk, az átélésük. Aligha véletlen, hogy az utóbbi esztendőkben az orosz iskola, a Bolsoj és Szentpétervár nem csupán Muszorgszkijban világszínvonal, hódit a nagy színpadokon is.

De a nagy klasszikus opera korszak, még a rendezésben néha kicsit porosoknak látszó DVD-k is a hamisítatlanok, őrzik patinájukat, összehasonlíthatatlan élményszerűségüket. Stradford on Avon, Miláno szellemét, a felejthetetlent. Noha kortárs művészeink is kitesznek magukért, okkal ünnepelte Salzburg is förgeteges vastapssal a két oroszt. Meg a spanyol Carlos Alvarez Jágót, aki talán árnyalattal jobb is volt az 1987-es londoni ugyancsak orosz Leiferkusznál.