Előfizetés

Vád a lamborghinis ellen

Publikálás dátuma
2015.01.21. 06:19
Csoda, hogy a vezető és utasa megmenekült FORRÁS: POLICE.HU
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópályán száguldozott, majd balesetet szenvedett. Volt, hogy a Lamborghini sebessége elérte a 336 kilométer/órát. A történteket a jármű utasa mobiltelefonjával rögzítette.

2014. szeptember 5-én kora délután H. I. az M7-es autópályán Hollád irányából Sávoly irányába közlekedett egy külföldi felségjelzésű Lamborghini típusú személygépkocsival, amikor balesetet szenvedett. A járművezető elvesztette uralmát az autó irányítása felett, a menetiránya szerinti bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokba csapódott, ahol felborult.

A baleset után a sofőr kimászott a járműből és kimentette utasát a roncsból, mely ezt követően kigyulladt és a felismerhetetlenségig leégett. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a baleset következtében a jármű utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A 36 éves H. I-t közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozást végül vádemelési javaslattal megküldték a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

Lopott autóval rántottak ki a falból egy ATM-et

Publikálás dátuma
2015.01.20. 18:44
FOTÓ: Népszava
Lopás és más bűncselekmények miatt kedden jogerősen hét-hét év börtönre ítélte, továbbá több mint 11 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a három férfit, akik 2012-ben egy lopott autó vonóhorgára rögzített drótkötéllel kirántottak a falból egy pénzkiadó automatát Nagyvázsonyban.

A vádlottak - egyikük egykori rendőr, de leszerelése után többször is volt büntetve - 2012 szeptemberében több lehetséges zalai, vasi és Veszprém megyei helyszínt is megvizsgáltak, hogy honnan vihetnének el egy ATM-et, amiből készpénzhez juthatnak. Egy nagyvázsonyi pénzintézetet választottak, s a tervükhöz feszítővasakat szereztek be, egy nagykanizsai telepről pedig drótkötelet loptak.

A kehidakustányi termálfürdő parkolójában kiszemeltek egy autót, amelynek külföldi tulajdonosától az öltözőszekrényét felfeszítve megszerezték a kocsi kulcsát, illetve az ott talált pénzt is magukhoz vették. A közel hétmillió forint értékű autóval másnap hajnalban Nagyvázsonyban, a vonóhorogra kötött drótkötéllel kitéptek a falból egy ATM-et.

Az automatát a csomagtartóba tették, s később egy bozótos területen elrejtették, a kocsit pedig az erdőben hagyták. A gyalog távozó tolvajok azonban egy hivatásos vadásszal találták szembe magukat, akinek sikerült elfognia egyiküket, a rendőrök pedig a lopott autót is megtalálták. Az elfogott férfi társai másnap visszatértek az erdőben hagyott ATM-ért, amelyet felfeszítve 5,2 millió forintot zsákmányoltak. A két elkövetőt két hónappal később fogták el a rendőrök.

A Keszthelyi Járásbíróság tavaly júniusban hozott ítéletét helybenhagyva jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal, illetve közokirat elvételével, társtettesként elkövetett lopások bűntette miatt ítélte hét-hét év börtönbüntetésre a három vádlottat a Zalaegerszegi Törvényszék. A bíróság a vádlottakat egyben arra is kötelezte, hogy közösen fizessenek meg 11,4 millió forint kártérítést az ellopott autó tulajdonosának és a megkárosított pénzintézetnek.

A bírót is fenyegette a négyszeres gyilkos

A bírói tanács elnökét fenyegette, szidalmazta a négy emberöléssel és fegyveres rablásokkal vádolt V. Sándor a másodfokú büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán.

A romániai születésű, magyar származású középkorú férfi 2003-ban jött Magyarországra és az eljárás adatai szerint 2008-2010 között megölt két százhalombattai férfit és egy vietnámi házaspárt, továbbá társaival több fegyveres ékszerbolti rablást követett el, melyek során sok tízmillió forintot zsákmányoltak. Az eljárás adatai szerint a négy áldozatot V. Sándor lőtte le közvetlen közelről. Egyiküknek előre megástak egy gödröt, és ott végzett vele az elsőrendű vádlott. A vietnámi házaspárt rendőregyenruhában, intézkedést színlelve tartóztatták fel, a sértettek pedig később már hiába könyörögtek kegyelemért azzal, hogy odaadják a pénzüket, az elsőrendű vádlott fejbe lőtte őket.

A 2010-ben elfogott V. Sándor két és fél éve első fokon tényleges életfogytiglant, négy társa, aki az élet elleni cselekményekben is közreműködött, 16-17 év fegyházat kapott. A büntetőügy ügyészi és védői fellebbezések folytán került másodfokon a táblára. Mindeközben V. Sándor ellen Romániában is vádat emeltek ott elkövetett fegyveres rablások miatt.

Kedden a táblán az utolsó szó jogán szólalhattak fel a vádlottak. V. Sándor, amint belépett a tárgyalóterembe, magyarul folyamatosan szidalmazta, fenyegette a bírói tanács elnökét, de kiabált a tolmáccsal és saját védőjével is. Néhány perc után az elsőrendű vádlottat a felfegyverzett büntetés-végrehajtási dolgozók kivitték a teremből. A többi, súlyos bűncselekmény miatt bíróság előtt álló vádlott az utolsó szó jogán megbánását fejezte ki, bocsánatot kért a sértettektől és többen arról is beszéltek: ha tudták volna, hogy gyilkolni fog V. Sándor, nem tartanak vele.

V. Sándor élettársa, T. Emese másodrendű vádlott elmondta, hogy szülei megölésével fenyegette az elsőrendű vádlott, ha nem vesz részt a bűncselekményekben. "Nagyon sajnálom! Nem tudtam ellene tenni" - mondta a sírva a fiatal nő.

A kettős gyilkosságban közreműködő többi vádlott-társ is arról beszélt, gyilkosságban nem akart részt venni, de nem tudott "kihátrálni" az eseményekből. Bocsánatot kértek a sértettektől és méltányos ítéletet kértek a bíróságtól, hogy kapjanak még egy esélyt az életben. A tábla várhatóan február elején hirdeti ki másodfokú ítéletét.