Manchester United;Charlie Hebdo;Eric Cantona;

2015-01-21 09:39:00

A Charlie Hebdóról beszélt a volt focista

Eric Cantona, a Manchester United egykori sztárja ugyan már majdnem 18 évvel ezelőtt szögre akasztotta a futballcsukáját, de nem tűnt el teljesen. Szívesen hallatja ugyanis a hangját különféle társadalmi-politikai kérdések kapcsán, s természetesen a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merényletről is kifejtette véleményét az Euronews hírtelevízióban.

Elmondta, szörnyűnek, sajnálatosnak tartja a történéseket, ugyanakkor hozzátette, nem először történt támadás a szabad véleménynyilvánítás ellen. Ehhez sorolja az 1988-ban történteket, amikor bemutatták Martin Scorsese Krisztus utolsómegkísértése című filmjét. Ekkor katolikus radikálisok gyújtották fel a párizsi Saint Michel filmszínházat, s negyvenen megsérültek. „Minden vallásnál vannak fanatikusok” – fejtette ki.

Kifejtette, felmerül a veszélye annak, hogy a franciaországi terrorcselekmények után nő a rasszizmus, de meggyőződését fejezte ki, hogy a lakosság 90 százaléka nem így gondolkodik. Úgy vélte, a jobboldali radikálisok előretörése összefüggésben áll a gazdasági válsággal. „Ha nem lett volna válság 1929-ben, Hitler sosem került volna hatalomra” – vélekedett.