Előfizetés

Botrány az uralkodóházban

Publikálás dátuma
2015.01.22. 09:41
A nő azt vallotta: tudta, hogy az általa csak „Andy-ként” ismert férfi a brit uralkodóház egyik tagja Fotó: Chris Jackson/Getty
Első ízben tett vallomást egy amerikai bíróságon az a nő, aki azt állítja, kiskorúként, 17 évesen háromszor kellett lefeküdnie András herceggel, II. Erzsébet középső fiával.

A jogi iratokban névvel nem szerepeltetett asszony – akit sajtóbeszámolókban Virginia Robertsként azonosítottak – személyesen, eskü alatt is megerősítette vádjait. Állításait a londoni királyi udvar illetékesei kezdettől hevesen cáfolták, s lányai apjának védelmében még volt felesége, Sarah Ferguson is megszólalt, s visszautasította a vádakat.

A botrány ennek ellenére kínos a Buckingham palota számára, az 54 éves András ötödik a trónöröklési sorban. A per egyébként nem András herceg, hanem régi barátja, egy amerikai pénzember ellen folyik, aki rendszeresen szervezett orgiákat neves embereknek kiskorúak részvételével. A bíróság előtti meghallgatásra Floridában került sor, a nő azt vallotta: tudta, hogy az általa csak „Andy-ként” ismert férfi a brit uralkodóház egyik tagja. A nő ügyvédje azt közölte, levélben kérték a herceget, hogy eskü alatt nyilatkozzon a vádakról, de a levelet a címzett nem vette át.

András herceg ma fogadást ad üzletembereknek a davosi Világgazdasági Fórumon. Ez lesz az első megjelenése azóta, hogy e vádakat felelevenítették. Bár igyekeztek lebeszélni a nyilvános szereplésről, a herceg állítólag ezzel is jelezni akarja, hogy nincs szégyellnivalója.

Hamis múmiák a Vatikáni Múzeumban

Publikálás dátuma
2015.01.21. 17:11
A Vatikáni Múzeum belső tere. FOTÓ: Dan Kitwood/Getty Images
A Vatikáni Múzeum egyiptomi gyűjteményében őrzött két múmiáról szakemberek megállapították, hogy későbbi évszázadokban hamisították őket.

A feltételezett ókori egyiptomi gyerekek múmiáit díszítő vékony lemezek tavalyi restaurálása közben derült ki, hogy az antiknak tűnő aranyborítás valójában 1800-ban készült. Az egyik hatvan centiméter hosszú múmiát azóta meg is röntgenezték. A vizsgálat elárulta, hogy a több rétegnyi kötés alatt egy teljes csontváz helyett egyetlen sípcsont rejlik. Ez is egy felnőtt férfié, aki a középkorban élt.

Alessia Amenta, a múzeum egyiptomi és közel-keleti gyűjteményének igazgatója elmondta, hogy a múmiákat Angliában hamisították. A 19. században "múmiamánia" hódított Európában, amelyet Napóleon egyiptomi hadjárata terjesztett el. Egyiptomi divatot indított a 1822-1823-ban megfejtett Rosette-i kő is, amely olvashatóvá tette a hieroglifákat. Egyiptomot egymás után keresték fel főleg brit látogatók, amatőr régészek, akik zsákmányként mutogatható múmiákkal tértek haza. Aki nem jutott el Egyiptomig, Angliában szerezte be a múmiát, ezek többsége azonban hamisítvány volt - magyarázta Amenta.

Ilyen hamisítvány a Vatikáni Múzeumban őrzött két kisméretű múmia is. Egyedül a kötözéshez használt tekercs származik a Krisztus előtti 2. évezredből. A kötés rögzítéséhez használt gyanta azonban nem egyiptomi, hanem európai - tette hozzá Alessia Amenta. Azt nem tudni, hogy a Vatikáni Múzeum honnan és kitől vásárolta a mostanáig eredetinek hitt múmiákat. A múzeum vizsgálata szerint további negyven hamisított múmia van más olasz és európai múzeumok egyiptomi gyűjteményeiben. Kettő Firenzében, egy Milánóban, négy Torinóban, egy Velencében és kettő Litvánia egyiptomi múzeumában.   

Meghalt Naszlady Attila

Életének nyolcvannegyedik évében elhunyt kedden Naszlady Attila kardiológusprofesszor, a Százak Tanácsának tagja - tájékoztatott a Százak Tanácsa szerdán.

Naszlady Attila 1931. november 4-én született Budapesten. 1958-ban szerezte meg orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen. 1958-59-ben az esztergomi városi kórház orvosa, 1972-től Országos Korányi Tüdőgyógyászati Intézet vezető főorvosa, majd 1992-től négy éven át főigazgató főorvosa volt. 1996 és 2007 között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi szakszolgálatának önkéntes országos vezetőjeként, 1996-tól 2006-ig a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgató főorvosaként dolgozott. 1980-ban megszerezte az orvostudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet.

1992-től 1993-ig egészségügyi miniszteri biztos, a Professzorok Batthyány Köre etikai bizottságának póttagja. 2002-től az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségi tagja, a Százak Tanácsának tagja. Naszlady Attila több hazai és külföldi informatikai, kardiológiai, pulmonológiai tudományos társaság tisztségviselő tagja volt. 1998-ban Gábor Dénes-díjas lett, 1999-ben megkapta a Máltai Szuverén Lovagrend Aranykereszt érdemérmet, 2000-től a Jeruzsálemi Szent Sír lovagrend parancsnoka, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. A Százak Tanácsa honlapján a következő szavakkal búcsúzik: "nagy tudású orvost, szeretetreméltó embert, a közösségért élő és dolgozó igaz barátot veszítettünk el."