Orbán nem idegenellenes, csak ésszerű (videó)

Publikálás dátuma
2015.01.23. 17:57
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a t
Magyarország nem képvisel idegenellenes álláspontot, de ésszerű bevándorláspolitikát akar látni Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a közmédia tudósítóinak nyilatkozva Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott európai uniós vezetőkkel és az Európai Néppárt elnökével.

"Sikerült tisztázni a bevándorlással kapcsolatos magyar álláspontot. Világossá tettük, hogy mi nem fogadjuk el az európai szélsőjobboldal megközelítését" - hangsúlyozta a kormányfő. Leszögezte ugyanakkor, hogy a bevándorlás kérdéskörének  mai európai szabályozása nem ésszerű. 

"Kértük, értsék meg, Magyarország nem akar a bevándorlók célpontja lenni" - tette hozzá. Szerinte ez legitim és helyes törekvés Magyarország részéről, és könnyen érthető is, hiszen "senki nem akar bevándorlók célpontja lenni Európában".

Orbán úgy véli: azért kellenek "a mainál értelmesebb szabályok", mert a Balkán felől a "megélhetési bevándorlók" útvonala Magyarországon keresztül vezet, "és ezért a magyar ügy minden európai országnak fontos kell, hogy legyen". Ha ugyanis - folytatta - Magyarország nem tudja ezt a kérdést jól kezelni, akkor ezek a "megélhetési bevándorlók" előbb-utóbb megérkeznek a Magyarországtól nyugatra található európai országokba is.

"Azt javasoltam, hogy amint lehet, széles és mély megbeszélés keretében tegyünk kísérletet arra, hogy egy új európai bevándorláspolitikát alkossunk" - mondta a kormányfő. Szerinte "erre a fogadókészség jelentős", és a következő európai uniós csúcson nem csupán megtárgyalhatják ezt a kérdést, hanem eredményeket is érhetnek majd el.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a tanács brüsszeli székházában. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

Orbán Viktor az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács elnökével, Jean-Claude Junckerrel és Donald Tuskkal tanácskozott. Mindketten a közelmúltban kerültek ebbe tisztségbe, korábban Juncker Luxemburg, Tusk pedig Lengyelország miniszterelnöke volt. Rajtuk kívül a magyar miniszterelnök a Fideszt is a soraiban tudó európai pártcsalád, az Európai Néppárt elnökével, Joseph Daullal is találkozott.

Orbán Viktor az összes megbeszélést úgy jellemezte, hogy az "baráti és eredményes volt".

"Minden vitás ügyet elő tudtunk venni, és a nagy részüket meg is tudtuk oldani" - tette hozzá.

A VIDEÓN jól látszik, a miniszterelnök alig tudott elszakadni Junckertől.

Magyarországnak nincs főnöke
Magyarországnak meg kell állapodnia Oroszországgal a hosszú távú földgázszállítási szerződésekről annak érdekében, hogy a magyar gazdaság működni tudjon, és biztosított legyen a háztartások gázellátása - jelentette ki Brüsszelben Orbán Viktor. A kormányfő azt is elmondta az újságírók előtt, hogy amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor szövetségeseket választottunk, és nem főnököt, így Magyarországnak nincs főnöke.
"Mindenki szeretné tudni, hogy mi lesz. Mondtam nekik, hogy én is" - fogalmazott a Putyin-látogatással összefüggésben a kormányfő, aki kiemelte: nem sokkal az orosz elnökkel tartandó találkozója előtt Angela Merkel német kancellár is Magyarországra látogat, és az eddigi tapasztalatokat vele áttekintve tud majd utána leülni tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.
Orbán Viktor a Déli Áramlat földgázvezeték kiépítésének meghiúsulásáról is szólt, arra az álláspontra helyezkedve, hogy az nem oldott volna meg minden problémát, de egyet biztosan, hogy ne csak Ukrajnán keresztül érkezzen orosz gáz Magyarországra. "De ez már nincs, a problémák pedig itt maradtak, és helyette csak ötletek vannak" - mutatott rá a miniszterelnök.

Szerző
Frissítve: 2015.01.23. 21:10

Vécében szült, megfulladt a csecsemő (Fotók)

Publikálás dátuma
2015.01.23. 15:37
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Megismételt eljárásban felmentette a Győri Törvényszék pénteken azt a nőt, aki 2011-ben Cséren a mellékhelyiségben megszülte, majd magára hagyta gyermekét, aki ennek következtében megfulladt.

Köszler Ferenc bíró és tanácsa a nő férjét és anyósát egy év hat hónap fogházra ítélte gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, amit három-három év próbaidőre felfüggesztett. A bíró ismertetése szerint 2011. július 26-án az elsőrendű vádlott, Gy. Beatrix miután észrevette, hogy elfolyt a magzatvize, kiment a mellékhelyiségbe, férje, Gy. Gábor, a másodrendű vádlott pedig hívta a mentőket. Az asszony a vécén ülve szülte meg gyermekét. Szólt a férjének és az anyósának, de ők nem hittek neki. Közben a férj többször hívta a mentőket. A harmadrendű vádlott, Gy. Beatrix anyósa, Gy. Miklósné közben a mellékhelyiségbe ment, nyugtatta a nőt.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az újszülött a vécébe esett, a vallomások szerint nem sírt. A boncolás szerint az 51 centiméterrel, 3158 gramm súllyal született kislány 2-3 percig élt, majd megfulladt. A csecsemőt az elsőként kiérkező mentő emelte ki a vízből. A bíró az ítélet indoklásakor elmondta, hogy az elsőrendű vádlott a szülés miatt nem volt tudatában a "sajátos eseményekkel". A másod- és harmadrendű vádlott pedig nem hitte el, hogy a feleség megszült, ezért nem segítettek.

Köszler Ferenc a megismételt eljárás szükségességéről szólva elmondta, hogy az elsőfokú tárgyalásnál a másodikként kiérkező mentők vallomását vették figyelembe, több ellentmondás volt a gyanúsítottak tanúként tett vallomásaiban, amelyeket "mélyrehatóbban" kellett volna vizsgálni. Egyebek között az események pontos időpontjai sem biztosak. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbítás miatt fellebbezett. A tárgyalás másodfokon folytatódik a Győri Törvényszéken.