Vörösmarty Színház;László Zsolt;Aranyalma-díj;

2015-01-23 20:49:00

László Zsolt Aranyalma-díjas

László Zsolt Jászai Mari-díjas színművész kapta meg a Fejér Megyei Hírlap által alapított Aranyalma-díjat. A művészt a Vörösmarty Színházban nyújtott alakításaiért díjazta a közönség. 

Tizenegyedik alkalommal kérte arra olvasóit a Fejér Megyei Hírlap, hogy szavazzák meg az év színésze díj elismerést az elmúlt színházi év kiemelkedő teljesítményei alapján. Ezúttal a székesfehérvári Vörösmarty Színház négy művészét tartották érdemesre a díjra: Radnay Csillára, Földes Eszterre, Gáspár Sándorra és László Zsoltra lehetett szavazni egy hónapon keresztül a lapból kivágható szavazószelvényen vagy az internetes szavazófelületen.

A közönség szavazatai alapján az idei év legjobb színészének választott László Zsoltot a voksolók 39 százaléka tartotta a legjobbnak, a sorban őt Radnay Csilla követi 22,5 százalékkal. László Zsolt, aki számtalan közönségdíjat vehetett át pályafutása során, úgy fogalmazott, megtiszteltetés számára minden elismerés.

„Egyáltalán nem számítottam rá, mivel Székesfehérváron A Mester és Margaritát leszámítva két, nyolcvan férőhelyes stúdió előadásban játszottam a tavalyi évben. Jó látni, hogy a közönség figyeli és pozitívan értékeli a teljesítményemet, de hazugság lenne azt mondani, hogy ez csak a fehérváriaknak köszönhetem. Biztos vagyok benne, hogy sok fővárosi színházlátogató is voksolt” – mondta lapunknak László Zsolt.

A művész hozzátette, az Alföldi-korszak utolsó éveitől kezdve egyre többen szólítják le az utcán. Szabó Zoltán, a Fejér Megyei Hírlap újságírója elmondta, a díjátadásra várhatóan jövő hónap elején kerül sor egy székesfehérvári újságíróbálon.